Elindult a Bringázz a Munkába! tavaszi kampánya
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Magyar Kerékpárosklubbal közös szervezésben, 13. alkalommal indította el a kerékpározást népszerűsítő Bringázz a Munkába! (BAM) idei tavaszi kampányát kedden a Föld napján Budapesten, a Kossuth térről.
László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy a kerékpározást népszerűsítő hét éve tartó kampányhoz egyre többen csatlakoznak, az utóbbi időben Budapesten évi 30-40 százalékkal növekedett a kerékpáron közlekedők száma, szeretnék, ha az idén is egyre többen bicikliznének.
A kerékpáros klub adatai szerint a lakosság 45 százaléka használja a kerékpárt közlekedésre.
Európában Magyarország a második "legkerékpárosabb" ország, Hollandiával és Dániával versenyez fej-fej mellett - tette hozzá.
A május 30-ig tartó kampány nyitórendezvényen Völner Pál, az NFM államtitkára elmondta, hogy az elmúlt négy évben 500 kilométer kerékpárutat adtak át és újítottak meg, s a tervek szerint tovább bővül a kerékpárút-hálózat.
Hozzátette: ennek részeként 2015-ben megkezdődhet az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése, a főváros a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése, a Balaton körüli bringakör korszerűsítése, kiegészítése.
Völner Pál szólt arról is, hogy a hálózat fejlesztése mellett kialakul a kerékpárutak központi nyilvántartó rendszere is az országban.
Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a kampányindítón a vasúttársaság szerepéről szólva elmondta, hogy fejlesztésekkel is segítik a kerékpározás terjedését, évente 360 ezer kerékpáros utast szállítanak, és 2015. végére a 42 új Flirt motorvonat forgalomba állításával a budapesti elővárosban kerékpárokat is lehet majd a vonatokon szállítani.
A MÁV-START tájékoztatása szerint 230 vasúti járművükön lehet kerékpárt szállítani.
A BAM kampányt több állami vállalat is támogatja, köztük a Magyar Posta is, a nyitórendezvényen részt vett több kerékpáros postai kézbesítői is, akik a helyszínről indultak munkába.

Fejlődik az infrastruktúra is

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?