kapubanner for mobile

Elismerik a katonák teljesítményét

A Honvédszakszervezet támogatja és üdvözli Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentését, miszerint jövő júliustól négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Czövek János, a szakszervezet elnöke úgy reagált: ez az illetményfejlesztés a katonák jó teljesítményének elismerését jelenti.

Czövek János kiemelte: ezen a területen 12 éve nem történt előrelépés. Ez idő alatt a Magyar Honvédség személyi állománya csaknem 40 százalékos reálkereset-veszteséget "volt kénytelen elszenvedni, mely már a katonacsaládok jelentős részének megélhetését is veszélyeztette". A katonák az ismert nehézségek ellenére is maradéktalanul teljesítették az esküjükben vállalt kötelezettségeiket, a szolgálat ellátásának mindennapjai során, külszolgálatban, s a különböző katasztrófahelyzetekben is - tette hozzá Czövek János.

A Honvédszakszervezet a honvédelmi tárcával folytatott érdekegyeztető tárgyalások során folyamatosan hangsúlyozta: nem halogatható tovább a katonák illetményének fejlesztése - írták. A katonák egyetlen reprezentatív érdekvédelmi szervezeteként továbbra is részt kívánnak venni a munkáltatói és a szakértői szintű egyeztetésekben, az illetményfejlesztés, a lakhatási támogatás átalakítása és a katonai életpályamodell bevezetése ügyében egyaránt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn elmondta: a kormány 2010 óta elkötelezett abban, hogy a közszolgálatban dolgozók számára életpályamodellt, béremelést vezessen be. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók után a tűzoltóknál, rendőröknél és a katonáknál, s a tervek szerint 2016-tól a köztisztviselőknél is bevezetik az illetményfejlesztéssel egybekötött életpályamodellt.

A katonai életpályamodellről a miniszter elmondta: jövő július elsejétől a Magyar Honvédség teljes állományát érintően átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztést vezetnek be, majd 2019. január elsejéig bezáróan évente további 5-5 százalékkal emelik a katonák illetményét. Mindemellett a pótlékok rendszere is jelentősen átalakul, s bevezetés előtt áll a Magyar Honvédség új lakhatási támogatási rendszere is.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk

Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk

Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk