kapubanner for mobile

Először kapják kézhez megemelt fizetésüket a szakképzésben oktatók

Az ígéretek szerint az ősszel kezdődő tanévben rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja a diákokat.

A kormány célja, hogy jobb, rugalmasabb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A júliustól érvényes, átlagosan 30 százalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését az ágazatban dolgozó 32 ezer szakember - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint a magyar fiatalok a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerülhetnek ki a megerősített szakképzési rendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez juthatnak. Kiemelték: a gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében az ősszel kezdődő tanévben rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja a diákokat. A kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít az oktatók 2020 júliusától érvényes, átlagosan 30 százalékos béremeléséhez.

Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A változások kedvező hatása lesz, hogy a pályakezdő fiatalok a magasabb fizetés miatt a szakképzésben helyezkednek el. A béremelés erősíti a szakképzés és a versenyszféra közötti kapcsolatot és átjárhatóságot is - írták. Mivel az intézményvezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthették el, hogy kinek mekkora emelés jár. Döntéseiket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatta. A munkáltató által megajánlott új bért országos átlagban az érintettek elsöprő többsége, a szakképzési centrumokban dolgozók mintegy 97 százaléka fogadta el - tette hozzá az ITM.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek