kapubanner for mobile

Először volt szülők napja a GE-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kezdeményezés ötletgazdája a GE Digital üzletág volt, akiknek többek között IT- és szoftverfejlesztő, adatelemző, és internetbiztonsági munkatársai mutatták meg a több, mint 200 résztvevőnek, hogy hogyan és mivel is foglalkoznak a GE-nél a digitális megoldásokkal kapcsolatban mindennapi munkájuk során. A digitális szemléletformáló esemény célja az volt, hogy a szakemberek szülei, családtagjai jobban megismerhessék és megérthessék azokat a technológiai változásokat, amelyek alapjaiban formálják át a világot, amiben élünk, és amin gyermekeik most is dolgoznak. 

Idén első alkalommal rendezték meg a GE Szülők Napját a Váci Greens Kampuszon, ahol jelenleg több mint 2 500 szakember dogozik a GE több üzletágából. A rendezvény keretében a látogatók 14 állomáson keresztül tájékozódhattak és tekinthettek be a GE Magyarországi Digitális Fejlesztési Központ színfalai mögé, olyan izgalmas területeket megismerve, mint a modern képalkotó diagnosztika, robotika, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság, felhasználói élmény tervezés, felhő alapú agykutatás vagy a virtuális munkahely. 
 
A nyílt napon a látogatók megismerhették a GE szakembereinek inspiráló munkakörnyezetét és vállalati kultúráját is. 
 
Hajós Tamás, a GE Szülők Napja esemény kezdeményezője, a GE Digital fejlesztési igazgatója elmondta: „Öröm volt látni, hogy milyen sok szülő, családtag volt kíváncsi, mivel töltjük mindennapjainkat, milyen technológiákkal formáljuk a jövőt itt a GE Digital magyarországi fejlesztőközpontjában. A sok pozitív visszajelzés igazolta, hogy szükség van a GE Szülők Napjához hasonló rendezvényekre itthon is, hogy támogathassuk a különböző generációk és kultúrák közötti konstruktív párbeszédet, hozzájárulva olyan fejlesztések megszületéséhez és megértéséhez, amely közös jövőnket építi. Bízunk abban, hogy hasonló tematikában legközelebb még több résztvevőt láthatunk vendégül központunkban és, hogy példánkat más nagyvállalatok és iparági szereplők is követik majd.”  
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek