Eltitkolják depressziójukat a munkavállalók
Németországban több tízezren dolgoznak a munkaadó elől eltitkolt depresszióban szenvedve, és csak tavaly majdnem 3 millióan gyógyszerezték magukat azért, hogy megfelelően teljesítsenek a munkahelyükön.
A Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótáját az előző héten kedden történt katasztrófa körülményeit vizsgáló hatóságok eddigi adatai szerint a pilótaengedély megszerzése előtt hosszabb ideig öngyilkossági hajlam miatt kezelték, az utóbbi időszakban pedig - amikor már utasszállító repülőgép vezetőjeként dolgozott - több idegorvos és pszichiáter kezelése alatt állt, súlyos depresszióban szenvedett és úgynevezett erős túlterhelési szindrómája volt. Munkaadója, a Germanwings légitársaság minderről nem tudott.
A Die Welt hétfői beszámolója szerint a német munkaerőpiacon egyáltalán nem ritkaság a pszichés betegségek titkolása. A lap néhány hónapja végzett kutatása szerint több tízezer munkavállaló rejti el depresszióját, szorongásos zavarát vagy más lelki betegségét főnöke előtt. A legtöbben nem olyan típusú munkát végeznek, amelyben a pszichikai instabilitás veszélyt jelenthet másokra (ilyen például a buszvezetők, vonatvezetők, orvosok vagy éppen a pilóták munkája), és a döntő többség azért nem számol be panaszairól, mert aggódik a karrierje miatt.
Németországban ugyanis súlyos veszélybe sodorja munkahelyi előmenetelét, és akár az állását is, aki vállalja, hogy valamilyen lelki betegségben szenved - mutatott rá a Die Welt.
Az egyik nagy egészségbiztosító pénztár, a Techniker Krankenkasse (TK) a Die Welt számára végzett elemzésében kimutatta, hogy több nagyságrendnyi különbség van a lelki panaszok kezelésére szolgáló gyógyszerek forgalma és az ilyen típusú megbetegedések miatt betegállományba vonuló munkavállalók száma között. A társaságnál biztosított 3,5 millió munkavállaló közül 2011-ben 61 ezren voltak táppénzen rövidebb-hosszabb ideig pszichés megbetegedések miatt, míg ugyanabban az évben nagyjából 35 millió tablettát - vagyis minden egyes biztosított számára 10 napra elegendő gyógyszert - írtak fel ilyen betegségekre a TK-nál biztosított munkavállalóknak.
A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája a vizsgálat jelenlegi állása szerint bezárkózott a pilótafülkébe, és valószínűleg szándékosan kormányozta a repülőt hegyoldalnak a francia Alpokban. A másodpilóta düsseldorfi lakásában lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a katasztrófa napjára is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami arra utal, hogy beteg volt és ezt titkolta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?