Eltűnt 240 ezer adófizető Magyarországon
Pár év alatt 240 ezer fővel zsugorodott az szja-bevallást benyújtók száma, aminek egyik oka lehet, hogy a korábbi kifehérítés után mind többen térnek vissza a szürke zónába - tudta meg a Napi Gazdaság.
A korábbi növekedést követően 2008-ban már 4,540 milliónyian nyújtottak be szja-bevallást, azóta viszont fordult a kocka, így tavaly ez a szám nem érte el a 4,3 millió főt. A lejtmenet - amellyel párhuzamosan az egy főre jutó adó is csökkent - nem volt folyamatos: egy nagyobb apadás után 2010-ben feljebb kúszott a bevallók száma, majd onnan zuhant a mostani szintre.
Az okok sokrétűek, valójában csak az idei év adatai adhatnak magyarázatot a folyamatra. Ha ugyanis 2012-ben is folytatódik a csökkenés, illetve ezen a szinten marad a bevallók száma, tényként kezelhető lesz, hogy nem sikerült tartósan láthatóvá tenni a korábban szja-szempontból láthatatlan embereket.
A 2008-as csúcs ugyanis nem volt véletlen - írja a Napi Gazdaság. Abban az időszakban indult el élesben a potyautasok szűrése. Ennek hatására egy-két év alatt több százezren jelentek meg a rendszerben, vagyis olyanok, akik korábban semmilyen kimutatható jövedelemmel nem rendelkeztek, feltűntek az adófizetők között. Ráadásul nem is a legalsóbb jövedelmi szintet duzzasztották fel: ebben az időben az egymillió forint alatt keresők köre ugyanis arányaiban csökkent, és a legnagyobb növekedést az egymillió és 1,5 millió forint között keresők produkálták.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?