Embertelenség a mentálisan sérült emberek közmunkára fogása
Foglalkoztatási statisztikák javítása érdekében akarja kihasználni a Fidesz a mentálisan sérült embereket, azzal, hogy be akarják őket vonni a közmunka-programba, de kevesebbet fizetnének nekik, jelentette ki Korózs Lajos,az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke, írja a Sztárklikk.
Napi hat órában, 27 ezer forintért dolgoznának közmunkában az elképzelés szerint azok az emberek, akik eddig például mentális sérülés miatt nem lehettek jelen a munkaerőpiacon.
Korózs Lajos szerint visszaélnek a sérült és beteg emberek bizalmával és kihasználják őket, ráadásul kevesebb pénzért, mint egészséges kollégáikat, pedig a megélhetésük, éppen betegségük miatt többe kerül. Az ellenzéki politikus szerint a kormány felzárkóztatási programja is kudarcot vallott.
Nem mindenki tartja azonban rossznak a speciális közfoglalkoztatást, ahogy erről korábbi cikkünkben beszámoltunk, még ha körültekintően, megfelelő érzékenyítéssel kell is nekilátni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?