kapubanner for mobile

Emelt összegű gyed és gyod érkezik a napokban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Három év alatt kétszeresére nőtt a gyod összege.

Sok család kap a napokban az eddigieknél nagyobb összegű gyermekgondozási díjat (gyed), mert ők is részesülnek a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének előnyeiből - emlékeztetett a családokért felelős államtitkár vasárnapi közleményében. Zsigó Róbert jelezte, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 2022-től már magasabb a minimálbér, mint amennyi 2010-ben az átlagbér volt.  Mivel január elsejétől nőtt a minimálbér, bruttó 200 ezer forint lett a gyod összege is, amit 2019 óta kapnak azok a családok, amelyek tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket ápolnak otthon. A gyod összege három év alatt a duplájára emelkedett. Kiemelte, hogy a minimálbér emelésnek köszönhetően bruttó 280 ezer forintra nőtt a gyed maximális összege, ami mára több mint két és félszer annyi, mint amennyi 2010-ben volt.

Zsigó Róbert kitért arra is, hogy a diplomás gyed esetében a gyermeket nevelő, alapképzésben részt vevő hallgatók már bruttó 140 ezer, a mesterképzésben részt vevők pedig bruttó 182 ezer forintot kapnak. A növekvő ellátási összegek jól mutatják, hogy a polgári kormány kiáll a családok támogatása, a családi értékek védelme mellett - tette hozzá. 

 

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek