Ennyi munkavállaló után nyújtottak be eddig ágazati bértámogatást
A megítélt támogatások 99 százaléka már megérkezett a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került cégekhez.
Az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja. A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította a munkahelyek megőrzése érdekében. A március 8-tól bezárni kényszerülő vállalkozások közül néhány nap alatt már közel négyszázan adtak be kérvényt mintegy ezer munkavállaló után, mintegy 110 millió forint értékben. E cégek 2021. március 31-éig nyújthatják be igényléseiket, így még két hétig csatlakozhatnak a programhoz - írta az ITM.
Az ágazati bértámogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg. A vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják.
A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen több mint 50 milliárd forint már megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira. A program így közel 120 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg. A szállásadók, turizmus-vendéglátásban dolgozók kérvényeit továbbra is 2021. április 10-ig várják a kormányhivatalok.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve
- 6 milliárd forinttal támogatja a hajdú-bihari kormányhivatal a 30 éven felüli álláskeresőket 2 éve
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 2 éve
- Állami bértámogatások szabálytalan felhasználása miatt emeltek vádat két ember ellen 2 éve
- "Egy kis felsőoktatás, egy kis szakképzés, egy kis magyar gazdaság, egy nagy adag innovációval leöntve" 2 éve
- Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme 2 éve
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 2 éve
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 2 éve
- Czomba Sándor: áprilisban indul a 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program 2 éve
- 5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak 2 éve
- Megszűnt az ágazati kollektív szerződés az építőiparban 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?