Ennyi segélyt kapnak az álláskeresők szeptembertől
Az álláskeresési ellátás változására vonatkozó jogszabályi módosítás szeptember 1-jétől lesz hatályos; az álláskeresők maximum a minimálbért kapják majd meg - tájékoztatta a Foglalkoztatási Hivatal csütörtökön az MTI-t.
Az álláskeresési járadék összege a járadék iránti kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben elért átlag járulékalapok 60 százaléka, maximum a jogosultság kezdő napján hatályos legkisebb munkabérnek megfelelő összeg lesz - olvasható a hivatal tájékoztatójában.
Példa szerint, az az ember, aki 200 ezer forintot keresett 78 ezer forintos járadékra lesz jogosult, mivel a bérének a 60 százaléka - 120 ezer forint - meghaladta a minimálbért. Annak az embernek, akinek a fizetése a vizsgált időszakban 80, 90 majd 78 ezer forint volt, a járulékalapok 60 százalékos átlaga alapján mintegy 49 ezer forint jár majd.
Az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 90 nap lesz. A közfoglalkoztatási ideje alatt a járadék folyósítását szüneteltetik. A hivatal tájékoztatása szerint a járadék összegének kiszámítási módja nem változott. Az ellátás mértékének maximális összege viszont változik: korábban az álláskeresési járadék maximális összege a minimálbér 120 százaléka volt a folyósítás első időszakában, ez maximum 91 napig járt. Szeptember elsejétől az álláskeresési járadék maximum a minimálbér összege lehet a járadék folyósításának teljes időtartamára. Szeptember elsejéig az álláskeresési járadék folyósításának második szakaszában a minimálbér 60 százalékát fizetik ki, függetlenül a munkáltató által közölt átlag járulék alaptól.
A hivatal közlése szerint a változás - az előző egy évet figyelembe véve - éves szinten közel 580 ezer álláskeresési ellátást igénylő személyt érinthet. Bérpótló juttatásban, amely a jogszabály megjelenését követően foglalkoztatást helyettesítő támogatás elnevezést kap, az részesülhet, akik részére a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény értelmében a jegyző aktív korúak ellátására való jogosultságot állapít meg.
Annak az álláskeresőnek, aki nyilvántartásba került, "a felajánlott munkát, ide értve a közfoglalkoztatást is a jelenleg hatályos jogszabályok szerint azonnal el kell fogadnia" - áll a tájékoztatóban. A foglalkoztatási és közfoglalkoztatási nyilvántartás a július 27-től lesz működőképes. A nyilvántartás a jogszabályban meghatározott szervezetek részére szolgáltat majd adatot, eltérő adattartalommal. A nyilvántartás a bérpótló juttatásra jogosult személyekkel kapcsolatos, a közfoglalkoztatásba vonható álláskeresőkkel kapcsolatos és a közfoglalkoztatási munkalehetőségekről tartalmaz majd adatokat.
A hivatal tájékoztatása szerint a nyilvántartás célja, egyebek mellett: az álláskeresők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a közfoglalkoztatásban való részvételük biztosítása, a közfoglalkoztatás megszervezése és a közfoglalkoztatás feltételeinek biztosítása, valamint a szociális ellátásokra való jogosultságot megállapító törvényben meghatározott jogosultsági feltételek fennállásának ellenőrzése.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 2 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 3 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 3 hónapja
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 5 hónapja
- Az álláskeresők számának változása a fővárosban - grafikon 5 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?