Enyhülhet a korhatár előtti nyugdíjak megszűnéséről szóló szabályozás
Több enyhítő rendelkezést is beiktatnának fideszes képviselőnők kapcsolódó módosító indítványaikkal a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslatba.
Talabér Márta Czunyiné Bertalan Judittal és Lakatosné Sira Magdolnával közösen azt is javasolja, hogy a szolgálati jogviszony megszűnését követően korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülők mentesüljenek a magánszemélyek jövedelmeit terhelő 98 százalékos különadó alól.
Czunyiné Bertalan Judit egy módosító javaslat indoklásában arra is rámutat, hogy lehetnek olyan, 1952 után született nők és 1951 után született férfiak, akik korkedvezményre és előrehozott, illetve csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra egyaránt jogot szereztek, és így az idei év végéig elmehetnének előrehozott, illetve csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjba. A kormánypárti politikus indítványa lehetővé tenné, hogy ezt a jogukat továbbra is érvényesíthessék, azaz nem kellene választaniuk a között, hogy idén nyugdíjba vonulnak, vagy megvárják, amíg a megszerzett korkedvezmény alapján korhatár előtti ellátást kapnak.
A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitáját kedden folytatta le az Országgyűlés, a módosító javaslatokról várhatóan jövő héten szavaz a Ház.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk
A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 1 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 1 hónapja
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?