Enyhülhet a vidéki munkanélküliség az új kistermelői rendelet által
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzámos civil javaslatot tartalmaz a kistermelői rendelet módosítása. Olyan elemek kerültek bele a rendeletbe, amelyek könnyítik a helyi élelmiszerek piacra jutási esélyeit, mert ezek segítségével fellendülhet a vidéki gazdaság és enyhülhet a válság okozta munkanélküliség, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Szabadkai Andrea, Szövetség az Élő Tiszáért: "Végre a magyar kistermelői élelmiszerek is megtalálhatók lesznek a boltok polcain és az éttermek asztalain, ha a kistermelői rendelet régóta várt módosítása életbe lép. Lényeges változást fog ugyanis hozni, hogy ezentúl a kistermelők feldolgozott termékei - mint például sajtok, lekvárok, kolbászok - is ott lehetnek a boltokban és az éttermekben, sőt, a közétkeztetésben is felhasználhatóak lesznek. Az úgynevezett vendégasztal szolgáltatás bekerülése a rendeletbe szintén kulcsfontosságú. Ezek mind-mind a magyar kistermelők piacra jutási esélyeit növelik."
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium is kezdeményezett módosításokat: a rendelet hatálybalépése esetén például a strucc- és emutenyésztők és termékfeldolgozók is bekerülhetnek a kistermelők körébe. További fontos változás lesz, hogy egy családban elég lesz egy regisztrált kistermelőt regisztrálni. Egyes pontok pedig a házhozszállítás szabályain enyhítenek.
Az uniós csatlakozás nagy próbatétel volt a magyar mezőgazdaságnak, mert egy jelentős réteg, a kistermelő gazdálkodók, nem voltak felkészülve a több évtizede támogatott gazdaságok versenyére, és a hazai jogszabályok sem jelentettek motivációt vagy segítséget számukra. Helyzetüket tovább nehezítette a rájuk zuhanó uniós higiéniai és élelmiszerbiztonsági szabályozás. Mindeközben különböző okok - például a plázák terjedése, helyi szabályozás és higiéniai előírások szigorítása - miatt az értékesítés fontos terepét jelentő termelői piacok is megszűntek, áll a sajtóközleményben.
"A gazdák zöme a túlélésért küzd, ezért minden olyan lehetőségre szükség van, amely emelni tudja a jövedelmeiket. Minél feldolgozottabb mezőgazdasági termékeket állít elő egy gazdaság, annál nagyobb lesz az életképessége. Kamaránk támogat minden olyan törekvést, amely a gazdák túlélését segíti, mert bízunk a magyar vidék feltámadásában. Az új jogszabályt fontos kezdő lépésnek tekintjük, és a további felesleges gátak lebontását is segíteni fogjuk minden erőnkkel." - mondta Dr. Roszik Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei Agrárkamara elnöke, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?