kapubanner for mobile

Építőipar: így senki nem fog mestervizsgázni

Az építőipar folyamatosan változó szabályozása, illetve a jogszabályokban megfogalmazott kötelezettségek ellehetetlenítik a szektor mikro-, családi és kisvállalkozóit - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.

Beszámolt arról, hogy az ipartestületek ügyvezetőinek országos értekezletén nemrégiben áttekintették a szövetség tagságának mintegy 35 százalékát kitevő építőiparosok helyzetét, miután egyre több észrevétel érkezett az érdekképviselethez a vállalkozások helyzetének tarthatatlanságáról.

Németh László elmondta: helyzetértékelésük szerint a kisvállalkozásoknak továbbra is nagyon kevés a munkalehetőségük, a lakossági megrendelések visszaestek. Többnyire a nagyobb beruházók alvállalkozóiként működnek, de ez a helyzet sokszor az elszámolási viták miatt kiszolgáltatottá teszi a "kicsiket".

Az elektronikus napló kötelezővé tétele az építőiparban jelentősen megnövelte a kisvállalkozások, egyéni vállalkozások adminisztrációját, az ehhez kapcsolódó kiadásukat. "A kőművesek házat építeni tudnak, adminisztrálni már kevésbé" - mutatott rá, hozzátéve: ezért kénytelenek valakit alkalmazni erre a feladatra.

Nem kedvez az építőiparosoknak a felelős műszaki vezető jogosultságra vonatkozó szabály megváltoztatása sem - sorolta az IPOSZ elnöke. Eddig a felelős műszaki vezetői feladatot a mestervizsgával rendelkező építőiparos is elláthatta, az idei szabályváltozással azonban ezen jogosultság megszerzéséből is kizárták őket. A mestervizsgával rendelkező felelős műszaki vezetői iparos a korábbi 1000 négyzetméter helyett 300 négyzetméterig láthatja el feladatát ez év nyarától. A szűkítés a gyakorlatban azt jelenti, hogy ennél nagyobb családi ház építését nem vállalhatja el az építőipari kisvállalkozás anélkül, hogy külön ne alkalmazzanak felelős műszaki vezetőt.

Az IPOSZ elnöke rámutatott: a mestervizsga megszerzését az iparosok körében sokszor az motiválta, hogy ezzel a végzettséggel a felelős műszaki vezetői posztot is el lehet látni. A mestervizsgához kapcsolódó motiváltság pedig rendkívüli fontos lenne, hiszen 2015. január elsejétől már csak mestervizsgával rendelkező iparos végezhet szakmunkásképzést. Az iparosok pedig csak azért, hogy tanulókkal is foglalkozzanak, nem fogják megszerezni a mestervizsga végzettséget.

Az IPOSZ szerint célszerű lenne átgondolni az építőipari szabályozást a kisvállalkozások szemszögéből, és élethelyzetüket jobban tükröző megoldásokat alkalmazni. Félő, hogy e nélkül a lakossági építőipari szolgáltatásban betöltetlen űr keletkezik, és a nem életszerű szabályok a feketegazdaságba kényszerítenék a vállalkozókat - hangsúlyozta Németh László.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk