kapubanner for mobile

Érdemes lenne jelszót cserélni?

Ez a kérdés vetődik fel Magyarországon cégek és magánszemélyek számra egyaránt, mivel komoly biztonsági résre derült fény, azzal a szoftverrel kapcsolatban amellyel több közösségi portál, banki alkalmazás, webáruház fut. Ezeken keresztül titkos, érzékeny adatokat továbbítunk, írja az Origo.

images

Akár 2 millió embert is érinthet a biztonsági rés, amit az OpenSSL szoftverrel kapcsolatban találtak, mondta el Zala Mihály a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) elnöke. A felügyelet a magánoldalakat nem vizsgálhatja, de az állami, önkormányzati és minősített beszállítói körök által használt weboldalakat felmérve, Magyarországon ezres nagyságrendű oldal lehet érintett. Ez több százezer, de akár 2 millió felhasználót is érinthet.

A nyílt forráskódú titkosító szoftver hibáit senki nem javítja, így a hibát nem küszöbölték ki. A felhasználók pedig, általában kényelemből azonos jelszót használnak mindenhova, ezzel komoly biztonsági kockázatnak kitéve magukat.

Eddig ugyan állítólag nem kísérelték meg feltörni a rendszereket, de nem is biztos, hogy azonnal észrevennénk, hogy valaki jogosulatlanul fért hozzá az adatainkhoz, jelszavakhoz, akár bankszámlához.

Origo
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek