Európai Bizottság: az oktatás távol áll a munkaerő-kereslettől
Elégtelen előrehaladást tanúsít Európa oktatási rendszere a versenyképességi célok megvalósulása irányában - állapítja meg az Európai Bizottság legújabb jelentése.
E szerint az egyik fő gond az, hogy továbbra is túlságosan sok diák hullik ki idejekorán a bizonyítvány megszerzése nélkül, valamely oktatási intézményből. 2006-ban a 18-24 éves korosztálynál hatmillió diák hagyta abba az egyetemet vagy a főiskolát, még mielőtt kézhez kapta volna diplomáját.
Brüsszel panaszlistáján szintén előkelő helyet foglal el a felnőttképzésben résztvevők alacsony száma. Javulásra lenne szükség a 15 évesek írás-olvasási képességeiben is a bizottság szerint. Jelenleg ebben a korosztályban a diákok egyötöde csak gyengén képes olvasni, ez bármiféle komolyabb további képzésnek nagy akadályát jelenti.
Magyarország többek között a természettudományi és a műszaki képzésben részt vevők arányát illetően van komoly lemaradásban - derül ki a brüsszeli felmérésből. Miközben a hazánkéval azonos népességű Csehországban vagy Belgiumban 8728, illetve 7589 felsőoktatási hallgató fejezte be tanulmányait műszaki szakterületen 2005-ben, addig nálunk csupán 5217. Nem jobb a helyzet az élettudományokban sem: hazánk 2005-ben 453 végzős hallgatót tudott e szakterületeken felmutatni, míg Csehország 1023-at, Belgium pedig 1926-ot.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?