Évi ezer dolgozót küld el az osztrák posta
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz elmúlt évben több mint ezer állás szűnt meg az osztrák postánál, a következő években is 8-900 vagy még több fővel csökken a foglalkoztatottak létszáma az osztrák postánál. - idézi Georg Pölzl vezérigazgatót az osztrák sajtó.
Az elmúlt évben több mint ezer állás szűnt meg, a következő években is 8-900 vagy még több fővel csökken a foglalkoztatottak létszáma az osztrák postánál.
A vállalat a csökkenő levélforgalom, a gazdasági válság miatt a csomagküldésben tapasztalható nyomott árak, valamint a 2011-ben megvalósuló teljes piaci liberalizáció miatt kényszerül takarékoskodásra.
A posta már februárban jelezte, hogy a leépítést elsősorban korkedvezményes nyugdíjazással, végkielégítés melletti felmondásokkal, a megüresedő állások be nem töltésével, és a rendőrséghez való áthelyezésekkel viszik véghez.
Jelenleg 26 ezer főállású munkatársa van a cégnek, ebből 21 600 Ausztriában.
MTI/Magyar Nemzet

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek