kapubanner for mobile

Ezeket az illetékeket nem kell fizetni januártól

Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenes lesz január elsejétől az illetéktörvény módosítása révén.

Megszűnik a személyi igazolvány és lakcímkártya kiállításának illetéke, valamint annak az eljárásnak a díja is, amely a családi állapot megváltozása miatti névváltozás okán indul, az ellopott okmányokat is ingyenesen állítják ki újra, ahogy a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát is.

Ugyancsak illetékmentesen állítják ki a jövőben a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat, de térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása vagy az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás.

Első alkalommal a jogosítványt is illetékmentesen kaphatja mindenki. A változtatás emellett csökkenti az örökléssel összefüggő tulajdonjog és haszonélvezeti jog költségeit is.

Az adóhatósági igazolásokat is ingyenesen adják majd ki. A vállalkozásoknak a számviteli beszámolók közzétételéért nem kell a jövőben igazgatási szolgáltatási díjat fizetniük.

A beterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta: a változtatásokkal összesen 10 milliárd forintnyi ügyintézési díjat spórolnak az emberek és a vállalkozások egy év alatt.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek