Ezek a fontos adóváltozások léptek hatályba kedden
A NAV új papírmentes ellenőrzést vezet be, és azonnal elérhetőek lesznek a jegyzőkönyvek. Júliustól változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai, nő a családi adókedvezmény, és szja-mentessé válik a CSED, GYED, valamint az örökbefogadói díj. Érdemes új adóelőleg-nyilatkozatot benyújtani a magasabb kedvezményért - ismerteti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A NAV közölte: az újfajta ellenőrzéssel közelebb kerül ahhoz, hogy az EU első papírmentes adóhivatala legyen. A jegyzőkönyvek az aláírást követően azonnal elérhetővé válnak, de a vállalkozások a kinyomtatott jegyzőkönyvet megkaphatják postán is, ha nem kötelesek elektronikus kapcsolattartásra, és ezen nem szeretnének még változtatni - írták.
Keddtől a közlemény szerint az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai is változnak, ez alapján legfeljebb évi 120 napot lehet idénymunkában és alkalmi munkában dolgozni, de idén nem kell arányosítani, a teljes kerettel lehet számolni az év végéig.
Az alkalmi munkára vonatkozó időbeli korlátozás fennmarad, ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő napig, egy hónapon belül összesen legfeljebb 15 napig, egy éven belül pedig összesen 90 napig létesíthető határozott időre szóló munkaviszony. 2025-ben érvényben marad, hogy idénymunka esetén azonos felek között az évi 120 napot nem haladhatja meg a munkanapok száma.
Hatályossá vált a foglalkoztatotti jogviszonyt tisztázó eljárás is, amely védi a munkavállalót és könnyíti adminisztrációt, a revizori ellenőrzés helyett ugyanis a NAV figyelmeztetését követően van lehetőség a hiba javítására. Ha a munkáltató a felhívástól számított 15 napon belül nem rendezi jogszerűen munkavállalói jogviszonyát, vagy nem teljesíti járulékbevallását, a NAV alkalmazottanként 100 ezer forint mulasztási bírsággal sújtja a foglalkoztatót.
Szja-mentes lett a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási díj (GYED) és az örökbefogadói díj. Ezt a kedvezményt magánszemélynek nem kell kérnie, a díjat folyósító szerv kifizetésekor automatikusan figyelembe veszi, vagyis nem kell adóelőleg-nyilatkozatban kérni. Aki egyidejűleg többféle ellátásban is részesül, a kedvezmény mindegyik ellátás után érvényesíthető.
A CSED és örökbefogadói díj esetében az ellátást nem terheli társadalombiztosítási járulék, csak a GYED-et 10 százalék nyugdíjjárulék, de a kedvezményt érvényesítő magánszemély a folyósító szervtől adóelőleg-nyilatkozatban kérheti a családi járulékkedvezmény érvényesítését.
Mostantól a családok 50 százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családi kedvezményt, vagyis havonta egy gyermek esetén maximum 15 ezer, két gyermek esetén kedvezményezett eltartottanként 30 ezer, három és minden további gyermek esetén kedvezményezett eltartottanként 49 500 forint kedvezmény érvényesíthető az adóból vagy járulékból.
A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott után a kedvezmény keddtől jogosultsági hónaponként adóban számítva 10 000 forintról 15 000 forintra nő. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt.
Érdemes júliusban új adóelőleg-nyilatkozatot adni az emelt összegű kedvezményről, hogy munkáltató már júliustól magasabb összegben vegye figyelembe a családi kedvezményt az szja-előleg megállapításakor - olvasható a közleményben.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 3 napja
- Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk 3 napja
- KSH: egy év alatt 65 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 napja
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 6 napja
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 7 napja
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Hogyan változott az építőipar a nők számára? Egy tapasztalt építész szemével 2 hete
- A részmunkaidősök létszámváltozása 2019 és 2024 között - grafikon 3 hete
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 hete
- NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít 4 hete
- A diákmunka szerepe a vállalatok HR-stratégiájában 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?