Ezeknél a cégeknél szeretnének dolgozni a pályakezdők
A Robert Bosch Kft. lett a legnépszerűbb munkáltató a pályakezdők körében. A második helyezést a Magyar Telekom Nyrt. nyerte el, míg a harmadik helyen az OTP Bank Nyrt. végzett.
A Zyntern.com idei felmérésének eredményeiből az is kiderül, hogy a fiatalok közel fele tervez külföldön elhelyezkedni a következő öt évben belül, így nem meglepő, hogy a munkáltatói típusok közül a nemzetközi nagyvállalatokat preferálják a legtöbben.
Az összesített nyertesek:
- Robert Bosch Kft.
- Magyar Telekom Nyrt.
- OTP Bank Nyrt.
- Richter Gedeon Nyrt.
- MOL Nyrt.
A tavaly harmadik helyezést elérő Robert Bosch Kft. így a lista élére került, míg az előző évben vezető Magyar Telekom Nyrt. a második helyre csúszott. Az OTP idén a harmadik helyet kapta, a Richter Gedeon pedig javított egyet korábbi pozícióján. A Google idén lecsúszott a listáról, azonban a MOL bekerült a helyére, a legnépszerűbb öt közé.
Az élmezőnyben megtalálható még az AUDI HUNGARIA Zrt., a KPMG Hungary, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., az Egis Gyógyszergyár Nyrt., és a Samsung Zrt. A TOP 30-ban kereskedelmi láncok, big4-ok, bankok, FMCG-k, globális technológiai vállalatok és állami szereplők kaptak helyet - közölte a felmérés készítője.
A kutatásból az is kiderült, mely cégek a legnépszerűbbek az adott szakterületen tevékenykedők számára.
Gazdaságtudomány
- OTP Bank Nyrt.
- MOL Nyrt.
- Magyar Telekom Nyrt.
- Robert Bosch Kft., KPMG Hungary
- Morgan Stanley
A TOP 10-be bejutott még az AUDI HUNGARIA, a Deloitte, az Ernst & Young, a PwC Magyarország és az Unilever.
IT és technológia
1. Magyar Telekom Nyrt.
2. OTP Bank Nyrt.
3. Morgan Stanley
4. Robert Bosch Kft.
5. Google
Műszaki és mérnöki terület
- AUDI HUNGARIA Zrt., Robert Bosch Kft.
- Siemens Zrt.
- KNORR-BREMSE Hungária Kft.
- Richter Gedeon Nyrt.
- MOL Nyrt.
A TOP 10-ben olyan cégek kaptak még helyet, mint a Mercedes-Benz, az Egis, a Samsung, és az MVM.
Társadalomtudomány
- OTP Bank Nyrt.
- Magyar Telekom Nyrt., MOL Nyrt.
- KPMG Hungary
- Robert Bosch Kft.
- Vodafone Magyarország Zrt.
Meghatározó még a területen a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Google, a Morgan Stanley, az RTL, valamint az Aldi.
Bölcsészettudomány
- Magyar Telekom Nyrt.
- Robert Bosch Kft.
- Samsung Zrt., Vodafone Magyarország Zrt.
- Google Hungary Kft.
- Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.
toplistában szintén előkelő helyet kapott az OTP Bank, a BP, az IKEA, a Libri, valamint az Apple.
Természettudomány
A természettudomány területen a Richter Gedeon Nyrt. nyerte el a leginkább a pályakezdők tetszését. Hasonlóan népszerű az Egis Gyógyszergyár Nyrt. és a SANOFI-AVENTIS Zrt. A TOP 10-es listára felkerült még az OTP, a Magyar Telekom, a MOL, a Bosch, valamint a Samsung.
Agrár- és élelmiszertudomány
Az agrár területről érkező kitöltők munkaadó toplistája a következőképp alakult; első lett a KITE Zrt., holtversenyben második a Bayer Hungária Kft. és a Nestlé Hungária Kft. A harmadik helyet pedig a Bonafarm Zrt. kapta. Jelentős még a területen a NÉBIH és a Corteva.
Jog- és államtudomány
A legtöbb jogi végzettségű pályakezdő fiatal számára az ügyvédi irodák a legvonzóbbak, de gyakran megnevezték a bíróságot, ügyészséget és az Igazságügyi Minisztérium intézményét is. Cégek közül dobogóra került a KPMG Hungary, a MOL Nyrt, a Deloitte Magyarország és az Ernst & Young Tanácsadó Kft.
Orvos- és egészségtudomány
Az egészségügyi kitöltők közül sokan kórházakat és klinikákat jelöltek meg. Cégeket tekintve első helyre került a Richter Gedeon Nyrt., utána következett a GE Hungary Kft., majd a Danone Kft.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 3 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 3 hónapja
- Milyen céges rendezvényeket kedvelnek igazán a munkavállalók? 4 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?