kapubanner for mobile

Ezt gondolja a rövidebb nyári szünetről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

A szakszervezet szerint a nyár végén megjelenő tanév rendjéről szóló rendelet nem teszi lehetővé, hogy a munkáltató júniusban megkezdje a következő tanév szakmai előkészítését.

A Belügyminisztérium 2023. július 27-én tette közzé honlapján a 2023/2024 tanév rendjéről szóló BM rendelet tervezetét, amelyet 2023. augusztus 4-éig lehet véleményezni, tehát erre mindössze nyolc nap áll rendelkezésre - írja közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya. 

A szakszervezet összefoglalta a rendelettervezet tartalmával kapcsolatos észrevételeit és javaslatait:

  1. A tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg a tanév tervezéséhez szükséges összes fontos dátumot és határidőt. A nyár végén megjelenő tanév rendjéről szóló rendelet nem teszi lehetővé, hogy a munkáltató júniusban megkezdje a következő tanév szakmai előkészítését, és hogy a tanárok nyári és további szabadságait a következő tanév rendjének ismeretében tervezze. A tanév rendje rendelet alapvetően évtizedes automatizmusokon, szakpolitikai döntéseken, jogszabályokon alapul. A politikai döntéshozó jelen javaslata az iskolák belső szervezeti működésén túl a családokat, a munkáltatókat is érinti, azaz több millió ember életét kívánja megváltoztatni. A javaslat súlyának megfelelően a minimumelvárás a politikai döntéshozó felé, hogy felvetéseit időben közli, majd lehetővé teszi, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az érintettek számára a szakmai, szociális és gazdasági érdekeik megfogalmazására, a politikai döntéshozó javaslatának transzparens megvitatására. A néhány héttel iskolakezdés előtt történő, egy hét időtartamban, csak a politikai döntéshozó számára egy irányban adható visszajelzés nem egy valós társadalmi egyeztetés. A jelenleg zárva tartó iskolák, a szabadságukat töltő tanárok, a nyári szünetüket töltő tanulók, szülők és közösségeik, az őket képviselő szakmai és civil szervezetek számára ez a nyári egyhetes időszak nyilvánvalóan nem alkalmas egy valós társadalmi egyeztetés lefolytatására. Javasoljuk, hogy a tervezetet minden évben május hónapban hozzák nyilvánosságra, és kezdődjön róla egyeztetés. A rendelet kihirdetésére minden év június közepéig kerüljön sor.
  2. A PDSZ nem ért egyet a tanítási év 2024. június 21-éig történő meghosszabbításával. Az előterjesztők nem vették figyelembe Magyarország klimatikus viszonyait. A tanítás zömében nem légkondicionált helyiségekben történik. Rekkenő hőségben tanítási napokat szervezni köztudottan nem hatékony. Ezeket a tanítási napokat már csak azért sem lehet teljes értékűnek tekinteni, mivel a beiratkozás a középiskolába 2024. június 24. és június 26. között lesz, éppen ezért az évzárókat és a bizonyítványosztást június 21-éig le kell bonyolítani. A bizonyítványírást és minden, évzárással összefüggő adminisztrációt az utolsó héten a tanítási napok mellett kell az osztályfőnököknek elvégezni. Az osztályozó konferenciákat a hét elején meg kell tartani, ezért egyértelmű, hogy ez az utolsó hét valójában csak egy formális tanítási hét lehet. A tanítási év utolsó hete ráadásul egybeesne az érettségivel is. A téli szünet meghosszabbítása mögött véleményünk szerint pusztán a fűtési költségek spórolása áll, amely messze nincs arányban a feljebb felsorolt hátrányokkal. Átgondolatlan lépés, és kifejezetten a tanulók érdekeivel ellentétes az is, hogy a téli szünet meghosszabbításával a félévi osztályzatok lezárása előtt mindössze két hét áll rendelkezésre.
  3. 2023-ban szeptember elseje pénteki napra esik. Érdemes lenne átgondolni, hogy nem volna-e helyesebb a hétfői tanévkezdés, gondolva elsősorban a kollégistákra.
  4. „2. § „(1) 2024. január 8. és 2024. április 30. között szakmai ellenőrzés keretében a Hivatal az általa kiválasztott nevelési-oktatási intézményekben, az intézményi dokumentumokban megvizsgálja, hogy az intézmények a 2020. évi Nemzeti alaptantervhez illeszkedő tartalmi szabályozókat a felmenő rendszerben bevezették-e” – Véleményünk szerint a szakmai ellenőrzésnek nem erre kellene koncentrálódnia. Szükséges volna megkezdeni végre a Nemzeti alaptanterv tartalmi elemeinek felülvizsgálatát, szakmai egyeztetést indítani a tananyag csökkentéséről és nagyobb mozgástér biztosításáról az intézmények számára - olvasható a közleményben. 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek