kapubanner for mobile

Fejcserék a külügynél

Minden jel arra utal, hogy a vezetőcserék a szokásosnál jóval nagyobb arányúak lesznek, és főosztályvezetői szintig lényegében teljeskörűnek mondhatók majd - írta a Népszabadság.

A már kinevezett két államtitkárhoz – Németh Zsolt és Bába Iván – várhatóan még e héten csatlakozik egy harmadik is Győri Enikő személyében, aki eddig a Fidesz európai parlamenti frakcióját erősítette.

A helyettes államtitkárok közül sem marad senki a helyén – a posztot eddigi betöltő diplomatákat úgynevezett tartalékállományba helyezték és Martonyi János miniszter közölte velük, hogy addig ne járjanak be munkahelyükre, míg sorsuk nem rendeződik. Közülük lesz, aki állományban maradhat, sőt egy-kettő esetleg nagyköveti kinevezésre számíthat. Ami utódlásukat illeti, az új felállásban hat-hét helyettes államtitkár működik majd – a jelöltek között emlegetik Sztárai Péter, Pandur József, Keskeny Ernő és Körösi Csaba nevét.

Felmentésre számíthat valamennyi főosztályvezető is – további alkalmazásukról egyedi elbírálás alapján dönt majd az új vezetés. Mátrai Zsuzsát hírek szerint Pataki Eszter váltja a külügyi szóvivői poszton, aki eddig Martonyi János kommunikációs tanácsadója volt és szorosan kötődik a Fideszhez. Leálltak az esedékes váltások is a nagykövetségeken, bár több tucat beosztott diplomata vár a kiutazásra érvényes kinevezési papírokkal a zsebében. Velük azt közölte a tárca új vezetése, hogy minden kiküldetést felülvizsgálnak.

Orbán Viktor kormányfő külpolitikai tanácsadója a jövőben Gottfried Péter lesz, aki az előző Orbán-kormány idején helyettes államtitkárként elsősorban külgazdasági témákkal foglalkozott, majd pedig a következő kabinet nagykövetnek nevezte ki - olvasható a lapban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek