kapubanner for mobile

Fejlesztések és elbocsátások a mentőszolgálatnál

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) komoly infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket tervez a következő években, ugyanakkor dolgozói egy részétől, 100-200 embertől idén kénytelen megválni - mondta a szervezet főigazgatója kedden Pécsett, újságíróknak.

Az OMSZ az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2013-ig 11 milliárd forintot, ebből az első két évben 7 milliárdot költene 25 mentőállomás, köztük a szentesi légi bázis építésére, a pécsi légi bázis Szekszárdra telepítésére, valamint számos létesítménye átépítésére, felújítására, műszerek, eszközök beszerzésére - mondta Göndöcs Zsigmond, a szervezet főigazgatója.

A főigazgató, aki a baranyai mentőutókba egy olajipari cég adományaként kerülő tizenegy defibrillátor átadási ünnepségén vett részt, ezt azzal magyarázta, minderre az ellátás színvonalának növelése, illetve annak érdekében van szükség, hogy a mentőegységek 15 percen belül elérhessék a riasztás helyszínét. Hozzátette: az OMSZ beadta pályázatát informatikai rendszerének 4,1 milliárd forint értékű fejlesztésére. Kedvező elbírás esetén korszerűsíthetik a mentési-bevetésirányítási rendszerüket, a mentőkocsikat műholdas helymeghatározó eszközökkel, valamint érintőképernyőkkel szerelhetik fel, ezzel is fokozva a mentés hatékonyságát, gyorsaságát.

Göndöcs Zsigmond kérdésre válaszolva kitért rá, hogy az OMSZ-nek a mentés és a betegszállítás január elsejei különválásával kevesebb a feladata, ez szükségessé teszi a kocsik számának csökkentését, dolgozók elbocsátását. A szervezetnek jelenleg 771 járműve van, 650 alá biztosan nem csökken, de ez 100-200 dolgozó elbocsátásával jár - mondta Göndöcs Zsigmond.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek