Felesége ügye miatt mondott le a jegybankelnök
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPhilipp Hildebrandot nyár óta folyamatosan támadták, miután kiszivárgott, hogy a felesége mintegy félmillió dollárt vásárolt augusztusban, a svájci frank árfolyamrögzítése előtt három héttel - írja az Origo.
Bejelentette lemondását a svájci jegybank elnöke, Philipp Hildebrand. A bejelentésre átmenetileg erősödött a frank az euróval szemben. Svájcban nyáron tört ki botrány amiatt, hogy Hildebrand felesége mintegy félmillió dollárt vásárolt augusztusban, a svájci frank árfolyamrögzítése előtt három héttel. Kashya Hildebrand később elmondta, hogy eladta a félmillió dollárt, majd a nyereségéből származó pénzt ingatlanvásárlásra fordította.
A nyár óta gyűrűző botrány alatt először múlt csütörtökön megszólaló jegybankelnök sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a jövőben nagyobb átláthatóságra lesz szükség. "Megértem, hogy néhány szóban forgó tranzakció és az, ahogyan a médiában tálalták, megkérdőjelezi a becsületességemet" - mondta a Svájci Nemzeti Bank (SNB) elnöke. "A legfontosabb azonban, amit ebből tanultam, az, hogy teljesen átláthatóvá kell tenni a Svájci Központi Bank igazgatótanácsi tagjainak pénzügyi tranzakcióit" - jelentette ki Philip Hildebrand. Majd hozzátette, hogy jogilag és erkölcsileg is megfelelően járt el. Hildebrand akkor azzal zárta nyilatkozatát, hogy amíg a kormány és a jegybank igazgatótanácsának bizalmát élvezi, addig marad a posztján.
Origo

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?