kapubanner for mobile

Félmilliárd forintból alakítanak ki munkásszállót Egerben

A kormánytámogatás segítségével előreláthatólag 500 millió forintból valósul meg az egri projekt, amely 1440 négyzetméteren 111 ember szálláshelyének kialakítását foglalja magában - tudta meg az MTI.

Háromszázmillió forintos kormányzati támogatással, félmilliárd forintból több mint százszemélyes munkásszállót alakítanak ki Egerben - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a megyeszékhely polgármestere. Habis László hangsúlyozta: nem csupán nagy értékű, de Eger mellett a környező mintegy negyven település lakói számára is fontos fejlesztésről van szó.

A város 30-31 ezer munkahelyén 19-20 ezer helybeli dolgozik, vagyis az ingázók aránya meghaladja a munkavállalói kör harmadát - ismertette. Mivel a jelenleg zajló ipari bővítések a foglalkoztatotti létszám további növekedését vetítik előre, fontos, hogy az önkormányzat összesen mintegy 230 lakásnyi helyet biztosító garzon- és fecskeháza mellett további, a munkaerő mobilitását, a rugalmas munkavállalási lehetőségek gyarapítását segítő infrastruktúrával is rendelkezzen - húzta alá. Jelezte: a korábban szálláshelyként és étteremként működő ingatlan átalakításával új, igényes épület támogatja majd a munkavállalók egri lakhatását.

Kis-Tóth Roland, az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (Evat) Zrt. vezérigazgatója elmondta: az épületegyüttest 2018-ban vásárolta meg a társaság, amely 300 millió forintot nyert a kormányzat munkásszálló-építési programjának 5 milliárd forintos keretösszegű forrásából.
A kormánytámogatás segítségével előreláthatólag 500 millió forintból valósul meg az egri projekt, amely 1440 négyzetméteren 111 ember szálláshelyének kialakítását foglalja magában - mondta. A várhatóan ősszel kezdődő, egy évig tartó munka része a tető és a homlokzat szigetelése, a nyílászárók, a gépészet és az elektromos rendszer cseréje is. Az épületben nagyrészt kétágyas, saját fürdőszobás, illetve zuhanyzós helyiségek lesznek - ismertette.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek