Félmilliárdos fejlesztés a Detki Keksznél
Összesen több mint 530 millió forintos beruházás keretében, 1800 négyzetméternyi raktárbázissal és 800 négyzetméternyi üzemi területtel bővült a Detki Keksz Kft. telephelye - tájékoztatta a Heves megyei Halmajugrán működő társaság marketingmenedzsere pénteken az MTI-t.
A fejlesztéshez 217 millió forintnyi támogatást nyert a belföldi jogi személyek által birtokolt cég az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja, illetve a Gazdasági Operatív Program keretében - közölte Juhászné Lipusz Marianna.
Elmondta: a cég fejlesztési programjának keretében, az Észak-magyarországi Operatív Program támogatásával, 180 millió forint beruházása nyomán elkészült egy 1600 négyzetméteres hasznos alapterületű kétszintes épület, amelynek felső szintje termelő üzemként, az alsó pedig raktárként működik.
Ugyanakkor a Gazdasági Operatív Program hozzájárulásával egy 1000 négyzetméter alapterületű raktárkomplexumot adtak át. A felhasznált 350 millió forintból logisztikai és csomagoló eszközöket, illetve berendezéseket is vásárolt a társaság - ismertette a fejlesztés elemeit a menedzser.
Tájékoztatása szerint a 3,8 milliárd forint éves árbevételt produkáló Detki Keksz Kft. az ország második legnagyobb kekszgyártója.
Mintegy 140 alkalmazottal évente több mint 9 ezer tonna készterméket állítanak elő, amelynek legnagyobb részét a hazai piacon értékesítik - mondta Juhászné Lipusz Marianna.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?