Felszámolják a környék legnagyobb foglalkoztatóját
Jogerőre emelkedett a bírósági döntés a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. felszámolásáról csütörtökön, az eljárás lebonyolításával a TM-Line Zrt.-t bízták meg.
Az üzem értékesítésére a vagyontárgyak felértékelése és a hitelezői igények bejelentése után tehetnek előkészületeket. A felszámoló kevés esélyt lát a baromfifeldolgozó önálló üzemként való újraindítására, arra szerinte ugyanakkor reális a lehetőség, hogy egy nagyobb cég feldolgozó-üzemegysége legyen.
Indoklása szerint a géppark és az üzem korszerű, a dolgozók rendelkezésre állnak, a térségben pedig nem túl magas a bérszínvonal. Adott a szakértelem is, így jó minőségben tudják mind a csirke-, mind a pulykafeldolgozást végezni. Jelentős költségcsökkentő tényezőt jelent, hogy a térségben felnevelt élőállatokat helyben tudják feldolgozni - sorolta Somogyi Ferenc.
Hozzáfűzte; az üzem önálló működtetésére viszont nagyon kevés az esély, mert nehéz kiépíteni a piacot és versenyképesnek maradni. A felszámoló közlése szerint hasonló okok vezettek a cég csődjéhez; a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-nek önálló üzemként kellett megszervezni a marketinget, a szállítást és fedezni a piacra jutás költségeit. A pacsai üzemben megtermelt, viszonylag kevés mennyiséggel ezt nem tudták gazdaságosan megoldani, de egy nagyobb feldolgozó részeként, logisztikájaként jól működhet az üzem. "Nem elég jó árut termelni", azt el is kell tudni adni, és gondoskodni kell arról is, hogy megfelelő időben, minőségben jusson el a megrendelőhöz - hangsúlyozta a felszámoló.
Beszélt arról is, hogy az üzemet valószínűleg a beruházási összegnél alacsonyabb értéken tudják eladni; a vevő "diszkontáron" egy korszerű üzemhez juthat hozzá. Az előzetes "gyors vagyonértékelés" alapján - amely nem alkalmas arra, hogy egy értékesítési kiírás alapja legyen - a cég vagyona megközelíti az 1 milliárd forintot, a hitelezői igények pedig 2,5 milliárd forint körül alakulnak - jegyezte meg.
A cégnek jelenleg 15 tulajdonosa van: hat beszerző és értékesítő szövetkezet, egy takarmánykeverő, valamint nyolc magánszemély. A veszteséges működés miatt a tulajdonosi taggyűlés az alig másfél éve működő Zalai Baromfifeldolgozó Kft. végelszámolással történő megszüntetéséről döntött, április 22-én végelszámolót bíztak meg a feladattal.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. 1,5 milliárd forintos beruházással megvalósított, a térség legnagyobb foglalkoztatójának számító pacsai üzemét tavaly februárban avatta fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Tordai Csaba, a cég utolsó ügyvezetője az MTI kérdésére korábban elmondta: a hitelező banknak most csaknem 1,2 milliárd forinttal tartozik a társaság, amely a 2011-es indulásakor 397 millió forint telephely-fejlesztési, valamint 224 millió forint foglalkoztatási támogatást nyert állami és európai uniós forrásból.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?