kapubanner for mobile

Féltjük az állásunkat, ezért nem örülünk a bevándorlóknak

A magyar társadalom ellenségesnek mondható a bevándorlókkal szemben - állítja Örkény Antal, az ELTE tanszékvezető professzora, aki az InfoRádiónak azt is elmondta: az irreális munkahelyféltés mellett ennek oka lehet az is, hogy a belső félelmeinket a bevándorlókra vetítjük ki.

A nemzetközi kutatások elég egyértelműen kimutatják, hogy a magyarok ellenségesek az idegenekkel szemben - mondta az InfoRádiónak az ELTE tanszékvezető professzora, hozzátéve: vannak olyan országok, ahol az idegenellenesség nem ritka jelenség, de ott rengeteg bevándorló él, és ez sok konfliktust generál. Magyarországon azonban csak a rendszerváltás óta nyílik lehetőség a bevándorlásra és a szabad elvándorlásra, ezért itt nem él olyan sok bevándorló.

Örkény Antal az idegenellenességet azzal magyarázza, hogy a magyarok túlzottan féltik a munkahelyüket. Bizonytalannak érzik az állásukat, és egy újonnan jött ember, egy idegen bevándorló, aki ki is szoríthatja, félelmet kelt a számukra. Pedig a szociológus hangsúlyozta: a bevándorlók jelentős része olyan munkahelyekre áramlik, ahol munkaerőhiány van és szükség van rájuk, nem pedig oda, ahol a munkahelyek bizonytalanok.

Nem arról van szó, hogy a magyarok gyűlölik az idegeneket - véli Örkény Antal, aki szerint már hosszú évek óta azt érzik a magyarok, hogy ingataggá vált belső társadalmi helyzetük, a beilleszkedésük és a munkahelyi biztonságuk. Ezeket a belső félelmeinket pedig a bevándorlókra vetítjük ki - tette hozzá a szociológus.

InfoRádió
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták

Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk

Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja

Bár Jeff Bezos vagyona ma több száz milliárd dollárra rúg, az Amazon alapítója évtizedek óta mindössze évi 81 400 dolláros alapbért vesz fel... Teljes cikk

Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa

Egy olasz bírósági döntés új megvilágításba helyezte a munka és a magánélet egyensúlyát: bizonyos esetekben a beteg háziállat ellátása is... Teljes cikk