Feltűnően keveset sztrájkolnak a magyarok
Magyarországon az EU többi tagállamához képest az 1996-2005-ös időszakban alig került sor sztrájkokra. Míg az ezer munkavállalóra jutó sztrájknapok száma Spanyolországban 186, Dániában 165, Olaszországban 99, Finnországban pedig 74 volt, addig Magyarországon csak 2 - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) összehasonlításából.
A tíz évre vetített átlag alapján feltűnően passzívnak tűnnek a magyar munkavállalók az érdekvédelmük terén. Ez a nagyfokú kiszolgáltatottsággal, a politikával szemben alulfejlett civil érdekképviselettel magyarázható - mondta el a Világgazdaságnak Simon János politológus.
Sokan félnek sztrájkolni
Simon szerint nem alakult ki a kötelező konzultáció rendszere, a politika egyeztetés nélkül dönthet súlyos kérdésekben, ráadásul a szakszervezeti pozíciókat a rendszerváltás utánra is átmentették az egykori állampárt örökösei. A szakértő szerint a magángazdaságban is hiányzik a nyugat-európaihoz hasonló dolgozói összefogás hagyománya, ráadásul egzisztenciális okokból a legtöbben óvakodnak az ezzel járó konfliktusok felvállalásától.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek