kapubanner for mobile

Fiatal szakemberek kaptak miniszterelnöki jutalmat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Különböző szakmákból az a tizenhat magyar fiatal szakember részesült miniszterelnöki jutalomban, akik Magyarország képviseletében érmes helyezést értek el a 2012. évi Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságán Belgiumban.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében Magyarország harmadik alkalommal vett részt a Fiatal Szakemberek Európai Bajnokságán 2012-ben, ahol 15 szakmában 23 országból több mint 400 versenyző között az átlagpontszámok alapján a magyar csapat a hatodik helyen végzett.

Az elismeréseket Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára valamint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke adta át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

Cséfalvay Zoltán elmondta: a kormány támogatja, hogy az MKIK megpályázta a Fiatal Szakemberek Európai Bajnokságának rendezését 2018-ban.

Parragh László elmondta: a magyar gazdaság és a kamara számára kiemelt jelentőségű a szakképzés, amelyre az elmúlt években több alkalommal is felhívták a figyelmet.

Az MKIK elnöke emlékeztetett arra, hogy 2010 tavaszán, még a választások előtt Orbán Viktor Fidesz-elnökkel kötött megállapodásuk része volt a duális szakképzés bevezetése Magyarországon, megjegyezte: ez év szeptembertől a teljes szakképzési modell erre épül, és azon dolgoznak, hogy átjárás legyen a szakképzés és a felsőoktatás között.

A most kiosztott jutalmak nettó értéke az l. helyezettnél 877 ezer, a 2. helyezettnél 789 ezer, a 3. helyezettnél 701 ezer forint volt.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek