Fidesz: legyen nemzeti ügy a munkahelyek megvédése!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Fidesz elnökségének álláspontja szerint a munkahelyek megvédését nemzeti üggyé kell tenni.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az ellenzéki párt elnökségének keddi ülése közben tartott budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: amíg a munkanélküliek száma olyan mértékben nő, mint most, addig nem lehet arról beszélni, hogy az ország túl lenne a válságon.
A Fidesz szerint a következő kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, és hogy lehetőség szerint biztosítsa a foglalkoztatottság növekedését, valamint a munkanélküliség csökkenését. Ehhez több munkahelyre, a munkanélküliség megállításához pedig új kormányra, nemzeti ügyek kormányára van szükség - mondta a politikus.
Varga Mihály hangsúlyozta, a magyar gazdaság állapotát is visszatükrözi a munkanélküliség mutatója, amely az elmúlt 13 év negatív rekordját dönti meg. Idézte például az Állami Foglalkoztatási Szolgálat számait, amelyek szerint 653 ezer regisztrált álláskereső van ma Magyarországon.
Az MSZP-kormány szégyenpadra került a munkanélküliségi adatokkal - mondta a volt pénzügyminiszter. Mint fogalmazott, a válság egyre mélyebben eszi bele magát a magyar társadalomba és a magyar gazdaságba, a megszorító intézkedések pedig célt tévesztettek. Az elmúlt egy évet jellemző intézkedések ugyanis - mint folytatta - inkább azt a cél szolgálták, hogy Magyarország egy megbízható adós színében tűnjön fel.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?