Figyelmeztető sztrájk az easyJetnél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz easyJet légitársaság schönefeldi alkalmazottainak ötórás figyelmezető sztrájkja lassította a csütörtökön a Berlin-Schönefeld repülőtér utasforgalmát, a légitársaság 14 járatának kiesével. A sztrájk végeztével ismét menetrendszerűen repülnek a társaság gépei Schönefeldről.
A munkabeszüntetés miatt érintett viszonylatok járatait már éjszaka törölték a csütörtöki menetrendből.
A sztrájkkal a légitársaság dolgozói képviselő szakszervezet a brit munkaadóra - hét sikertelen bértárgyalási forduló után - akar nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy az easyJet schönefeldi bázisán tegye lehetővé üzemi tanács létrehozását és jövőbeni munkaszerződések megkötését.
Az egyik legnagyobb európai diszkont légitársaság, az easyJet 10,5 százalékos bevétel növekedést ért el a tavalyi utolsó naptári negyedévben, folyó pénzügyi éve első negyedévében, egyúttal megemelte idei éves bevétel előrejelzését is.
Értékesítési árbevétele a 2008 október-decemberi periódusban 607,5 millió fontra emelkedett az előző év azonos periódusához képest. A negyedév folyamán a társaság 11 millió utast szállított, 9,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az egy ülőhelyre eső bevétel 4,2 százalékkal 47,50 fontra, a járatkihasználtság mutatója 2,4 százalékponttal 85,8 százalékra emelkedett. Az egy férőhelyre jutó üzemi eredmény az árfolyam-ingadozásoktól és az üzemanyagár-változásoktól megtisztítva nagyjából változatlan maradt.
A járatok férőhelykapacitása 6 százalékkal emelkedett a negyedév folyamán. Az éves kapacitásnövekedést 10 százalék körülire becsüli.
Az easyJet a nemzeti légitársaságokról a gazdasági recesszió hatásainak köszönhetően "átszálló" utasoknak tulajdonítja forgalom- és eredménynövekedését. Az easyJet emellett megvásárolta a recesszió miatt járataik számát szűkítő légitársaságok által szabadon hagyott repülőtéri járatkezelési időpontokat (slot) is.
A légitársaság 80-95 font-sterling körüli első féléves veszteségre számít, ami jelentős javulás lesz az előző évihez képest. A tavalyi első félévet 116,5 millió font veszteséggel zárta.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?