Fiktív munkáltatói igazolásokkal vettek fel áruhitelt csalók Mátészalkán
Fiktív iratokkal hét esetben ötmillió forint értékű áruhitelt vettek fel csalók Mátészalkán, további nyolc esetben pedig megindították a kölcsönügyletet, mielőtt a rendőrség elfogta őket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese.
Az eljárás alá vont négy személyt a rendőrök az egyik hipermarket-lánc mátészalkai áruházában érték tetten, ahol fiktív munkáltatói igazolások felhasználásával több esetben áruhitel felvételét kísérelték meg - mondta Fülöp Gergely szóvivő.
Hozzátette: a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki annak a gazdasági társaságnak a vezetőjét is, aki a lebukás előtti percekben töltötte ki a valótlan tartalmú munkáltatói igazolásokat.
A nyomozás eddigi adatai szerint a hamis igazolásokat számos hitelintézet felé benyújtották, az eddig ismert négy gyanúsítotton túl így várhatóan további személyek ellen is eljárás indulhat.
Eddig 15 hitelügylet vált ismertté, hét esetben már a kölcsönfelvétel is megtörtént, több mint ötmillió forint értékben. A szóvivő tájékoztatása szerint a hatósággal együttműködő elkövetők szabadlábon védekezhetnek.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon