Finisben a Vodafone közhasznú pályázata
A Vodafone Magyarország Alapítvány az Önkéntes Központ Alapítvány segítségével kiválasztotta a legjobb 20 pályamunkát a "Többet Érsz" pályázati felhívására beérkezett több mint 150 elképzelés közül. A pályázók többsége már működő szolgáltatások fejlesztésére koncentrálna az általa kiválasztott civil szervezetnél.
A Magyarországon idén először meghirdetett "Többet érsz" programra az ország különböző pontjairól, több mint 150 pályázat érkezett a Vodafone Magyarország Alapítványhoz. A beküldött anyagok bizonyítják, hogy a társadalom nyitott a civil munka iránt, nagyra értékeli a nonprofit szektor munkáját, sőt, a jelentkezők kétharmada akár jelenlegi állását is szívesen szüneteltetné, hogy ilyen területen dolgozhasson.
A pályázatokból a Vodafone alapítványának felkérésére az Önkéntes Központ Alapítvány munkatársai segítettek megtalálni a legjobb 20 programtervet. A kiválasztott pályázók telefonos és személyes interjúk során bizonyítják még alkalmasságukat és elhivatottságukat a megvalósítani kívánt program iránt.
"Örömmel tapasztaltuk, hogy a beérkezett pályaművek többsége igényesen, a kiválasztott szervezettel együttműködésben elkészített munka volt. Az elbíráláshoz felkértük az Önkéntes Központ Alapítványt, hogy ismereteikkel segítsenek a kiválasztásban, kik azok, akik valóban alkalmasak arra, hogy terveiket megvalósítsák. Mindazonáltal bízunk abban, hogy a pályázók és a szervezetek között elkezdődött párbeszéd egy esetleges sikertelen pályázat esetén sem szakad meg, önkéntes munka keretében sikerül majd együttműködni." - mondta Magyar Henrietta, a Vodafone Magyarország Alapítvány munkatársa.
"Érdekes volt a beérkezett pályázati anyagokat áttanulmányozni, rengeteget tanulhattunk belőle mi is, akik már régóta a civil szférában dolgozunk." - mondta el F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány szakmai vezetője. "Az alapítványok nem mindig kielégítő anyagi helyzete miatt a jelentkezők sok esetben nem új programok indítására pályáztak, hanem túlnyomó többségben a már meglévőeket próbálnák tovább erősíteni. Összességében egy erős és ötletekkel teli civil szektor képe bontakozott ki a pályázatokból, azok magas számából egyértelműen látszik, hogy a "Többet Érsz" pályázat abszolút hiánypótló, a későbbiekben pedig a pályázatok számának és minőségének további emelkedése várható."
A "Többet érsz" program a Vodafone alapítványok újszerű jótékonysági kezdeményezése, melynek értelmében a nyertesek - teljes munkaidőben - egy éven keresztül dolgozhatnak egy-egy általuk megjelölt magyarországi civil szervezetnél. A kiválasztott alapítványtól kapott fizetésüket és egyéb költségeiket ez idő alatt az alapítvány biztosítja. A szerencsés pályázókat és pályázati programjukat 2008. szeptember első felében mutatja be a Vodafone Magyarország Alapítvány.

Erős és ötlettel teli civil szektor

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?