Folytatódik a mentorprogram
A Katapult Mentorprogram egykori vezetője és munkatársai örömmel üdvözlik Hiller István oktatási és kulturális miniszter azon intézkedését, mellyel sikerült megoldania a Mentorprogram ügyét - tájékoztatta a Mentorprogram az Edupress-t.
"Emlékezetes, a felsőoktatásban a hátrányos helyzetű hallgatókat segítő Katapult Mentorprogramnak az idei felvételi jelentkezési időszak kellős közepén kellett leállnia, mivel nem sikerült aláírni a program folytatásáról szóló szerződést az Oktatási és Kulturális Minisztériummal" - írják a program szervezői.
A Mentorprogram addig az OKM Esélyegyenlőségi Főigazgatósága alá tartozott, amely a programban részt vevők 2008-tól drasztikusan megnövekedett létszáma ellenére nem szánt 30 millió forintnál többet a program egész évi működtetésére, illetve a tavalyi évre vonatkozó kiemelt ösztöndíjak kifizetését is visszatartotta.
Nagy Attila, egykori programigazgató örömmel üdvözölte, hogy a program több mint egy hónapos szüneteltetése után az ügy átkerült Dr. Manherz Károlyhoz, az OKM felsőoktatási szakállamtitkárához, aki a napokban szándéknyilatkozatot írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával a program folytatására. A megállapodás szerint évi 60 millió forintra, azaz az eddigi kétszeresére emelik a program költségvetési keretét, és visszamenőleg is megkapják ösztöndíjukat a mentorok.
"Örömmel tölt el, hogy a programnak végül sikerült elérnie mindazt, amiért küzdöttünk. Nem kellett megválni hallgatóktól, végre megfelelő állami támogatással folytatódhat a hátrányos helyzetű hallgatók mentorálása, és a Borovszky Tímea által korábban megtagadott ösztöndíjak és kiemelt ösztöndíjak is kifizetésre kerülhetnek" - mondta Nagy Attila. "Külön üdvözlöm miniszter úr rendkívüli intézkedését, mely szerint az esélyegyenlőségi főigazgató ellen jelenleg is folyó fegyelmi vizsgálat ellenére is gondoskodott a Mentorprogram ügyének lehető leghamarabbi megoldásáról. Remélem, hogy az idei évben a tárca a Mentorprogram szakmai koncepcióját illetően is együttműködőnek bizonyul" - tette hozzá a szakember.
Edupress

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?