Fontos határidő, ha nem szeretne adóbevallással bíbelődni!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magánszemélyek január 31-ig nyilatkozhatnak arról munkahelyükön, hogy kérik a 2013. évi személyi jövedelemadójuk munkáltatói megállapítását - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán közölte az MTI-vel, hogy amennyiben a munkáltató vállalja, elkészítheti azon alkalmazottai 2013-ra vonatkozó szja bevallást, akik megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek. Ilyen feltétel egyebek között az, hogy a magánszemély kizárólag az adó elszámolását végző munkáltatótól szerzett olyan bevételt, amelyet a nyilatkozat hiányában önadózóként köteles lenne bevallani.
A munkavállalók a 13NY29 számú nyilatkozat kitöltésével kérhetik a munkáltatói adómegállapítást, a nyilatkozat jogkövetkezmények szempontjából az adóbevallással egyenértékű.
A NAV közleménye arra is felhívta a figyelmet, hogy a magánszemélyeknek akkor is nyilatkozniuk kell, ha nem kérik a munkáltatói szja-megállapítást annak ellenére, hogy a munkáltató egyébként azt vállalná. Ebben az esetben a 13NY30-as számú nyilatkozatot kell kitölteni.
Amennyiben a munkáltató nem vállalja dolgozója adójának megállapítását, tájékoztatnia kell az adónyilatkozat és az egyszerűsített bevallás választásának a lehetőségéről munkavállalóit - írta a NAV.
A közlemény szerint ha a bevallást a munkáltató készíti, az adóalapot és az adót - a magánszemély nyilatkozata és a március 20-ig átadott igazolásai alapján - május 20-ig állapítja meg és erről igazolást ad. Ha az adózó tavaly adóköteles társadalombiztosítási, családtámogatási ellátásban, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetményében, esetleg munkanélküli ellátásban részesült, az erről szóló igazolást is át kell adnia munkáltatójának.
A munkáltatók, kifizetőhelyek még ebben a hónapban igazolást adnak a tavalyi jövedelmekről és a levont adóelőlegről. Nem érintik a munkáltatói adóbevallást az adómentes bevételek, illetve azok, amelyeket a magánszemélynek nem kell bevallania (ilyen például, ha a mezőgazdasági kistermelő éves bevétele nem éri el a 600 ezer forintot).
Ha valaki nem a teljes évben dolgozott jelenlegi munkáltatójánál, akkor az előző munkahelyről származó igazolást is át kell adnia a bevallás elkészítéséhez, ha pedig az adózó január 31-ig munkahelyet változtat, a nyilatkozatot új munkáltatójánál teheti meg.
Nem állapíthatja meg a munkáltató annak az adóját, aki nem rendelkezik adóazonosító jellel.
A munkáltatóknak az adó-megállapítást június 10-ig elektronikus úton kell továbbítaniuk az adóhivatalhoz.
Valamennyi szükséges nyilatkozat, illetve információ elérhető a NAV honlapján –olvasható a közleményben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?