kapubanner for mobile

Franciaországban is fontolgatják a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók számára

Az Európai Bizottság és az Európai Tanács is megtiltotta az alkalmazás használatát a dolgozóinak.

Franciaország fontolgatja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatának megtiltását a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein az Egyesült Államok és az Európai Bizottság hasonló jellegű döntéseit követően - jelentette be szerdán a kormányszóvivő. "A köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a kormánytagok olyan szolgálati telefonokkal rendelkeznek, amelyekre semmilyen applikációt nem lehet letölteni. Egyetlen miniszteri hivatali telefonon sincs TikTok, sem más applikáció" - mondta Olivier Véran. "A legfőbb tárcáknál, a védelmi és a belügyminisztériumban már meggyőződtek arról, hogy a munkatársak hivatali telefonjaira nem lehet TikTok-jellegű vagy másfajta közösségi oldalakat telepíteni. A többi minisztériumban is hasonló intézkedés van folyamatban" - tette hozzá.

A kormányszóvivő elmondta: a központi és helyi közigazgatás esetében szerdán elindult egy szenátori vizsgálat, amelynek hat hónap áll rendelkezésére a jelentés elkészítésére, és a digitális felületeken a szabadságjogok szavatolásáért felelős állami intézmény, a CNIL állásfoglalását is kikérte a kormány. "Nem arról van szó, hogy egyik vagy másik közösségi oldal applikációját kipécézzük - hangsúlyozta Olivier Véran -, hanem meg akarunk arról győződni, hogy valamennyi applikáció, amelyet magas szinten lehet használni, rendelkezik az Európai Unión belüli adatvédelmi garanciákkal."

Kormányzati források az AFP hírügynökségnek jelezték: a kormányzati munkatársaknak külön kell kezelniük személyes és hivatali eszközeiket, és a TikTok-hoz hasonló applikációk használatát a legszükségesebb esetekre kell korlátozniuk, például az intézményi kommunikációra. Emmanuel Macron államfő több kormánytaghoz és vezető ellenzéki politikushoz hasonlóan rendszeresen kommunikál a TikTokon, elsősorban a fiatal korosztállyal. A politikusok pedig rendszeresen használják a Telegram és a Whatsapp csevegő applikációkat személyes telefonjaikon.

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács csütörtökön döntött a TikTok használatának megtiltásáról. Indoklásuk szerint az intézkedés célja az intézmények birtokában lévő adatok és információk védelme, valamint az, hogy megóvják az intézményeket a kiberbiztonsági fenyegetésektől és az olyan tevékenységektől, amelyek kibertámadásokhoz vezethetnek.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek