kapubanner for mobile

Dolgozók TikTok-influencerek lettek a Rossmannál

A Rossmann bolti dolgozói egy ideje már influencerként is képviselik a márkát a TikTokon. A vállalat által 2023 elején indított belső verseny célja a tehetségek felfedezése és hiteles tartalmak létrehozása volt, amelynek eredményeként hat munkatárs szerződést kapott havi videós tartalomgyártásra. A drogérialánc TikTok-csatornája most érte el a 200 ezer követőt.

Rossmann influencer munkavállaló-

A drogérialánc 2023 elején versenyt hirdetett az értékesítésben dolgozó munkatársai körében, amelynek célja a belső tehetségek felfedezése és a közösségi médiába való aktív bevonása volt.

A verseny során a jelentkező munkatársak a Rossmann által biztosított termékekről készítettek videókat saját TikTok-csatornájukon, meghatározott hashtaggel és a hivatalos céges TikTok-csatorna megjelölésével. A beküldött tartalmak minősége és megtekintési száma alapján a vállalat belső zsűrije – amely értékesítési vezetőkből és social media marketing szakemberekből állt – hat tehetséges dolgozót választott ki, akik havonta készítenek tartalmakat a drogérialánc hivatalos TikTok-csatornájára.

A program eredményei már most láthatóak: 2023. november 17. és 2024. október 29. között több mint 50 videó készült a kiválasztott dolgozók közreműködésével, amelyek együttesen meghaladták a 3,5 millió megtekintést. A konstrukció azóta is folyamatosan működik, a videókban változatos termékkategóriákat mutatnak be, alkalmazkodva az aktuális szezonális trendekhez. A legnépszerűbb témák közé tartoznak az új termékek és promóciók bemutatása, az ünnepi ajánlatok ismertetése, valamint smink- és ápolási tippek megosztása.

A dolgozók bevonása lehetővé tette, hogy a Rossmann TikTok-csatornája olyan egyedi és hiteles tartalmakat nyújthasson, amelyek közvetlenül a követőkhöz szólnak. Az élénk közösségi aktivitásnak köszönhetően a dolgozók által készített videók havonta átlagosan 300.000-400.000 megtekintést generálnak, jelentősen hozzájárulva a csatorna népszerűségéhez, amely épp most érte el a 200 ezer követőt.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató

Soha nem kapott akkora nyilvános figyelmet HR vezető korábban, mint Kristin Cabot, akit júliusban ért utol a végzet. Egy Coldplay-koncert csókkamerája... Teljes cikk

Eltűnik az alkohol a céges karácsonyi bulikról? – ez az új őrület tarol 2025-ben

2025-ben látványosan háttérbe szorulnak az alkoholközpontú céges karácsonyok: a vállalatok világszerte élményalapú, interaktív programokra... Teljes cikk

Felmérés: ilyen munkahelyen akarnak dolgozni a magyarok

Felértékelődött a biztonság, az együttműködés és a nyílt kommunikáció, ha munkahelyválasztásról van szó. A PwC Magyarország idén is több... Teljes cikk