kapubanner for mobile

"Garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára"

Tíz órában vitázott tegnap a Ház a Lázár-Balsai alkotmánymódosításról, arról, hogy a nyugdíjkorhatárig mindenkinek dolgoznia kell, illetve az Alkotmánybíróság elnökét már nyáron az Országgyűlés válassza meg kétharmaddal, és 15 fősre egészítsék ki a taláros testületet.

Fidesz: garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára

Talabér Márta előterjesztőként elmondott zárszavával ért véget szerdán hajnali egy óra után a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó, Lázár János és Balsai István fideszes képviselők által benyújtott alkotmánymódosítás általános vitája. Talabér Márta (Fidesz) azt mondta, garantálják a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára, az aktív korú embereket pedig szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra. A képviselő kifogásolta, hogy fiatal, életerős, tanult emberek hagyják el a rendőrség kötelékét, mivel 25 év szolgálati idő után lehetőségük van erre. A politkus zárszavában arra hívta fel a figyelmet, hogy a korkedvezményes nyugdíjak megszüntethetőségével egy a társadalom által igazságtalannak tartott helyzetet próbálnak feloldani. A kormánypárti képviselő úgy fogalmazott, nem kívánja kétségbe vonni a rendvédelmi dolgozók munkájának nehézségét, de szerinte sok más szakmában is hasonlóan hatalmas fizikai és szellemi terhelést kell elszenvedni, hasonló nyugdíjkedvezmények nélkül.

Frakciótársa, Csampa Zsolt arra tett ígéretet, hogy a kabinet legkésőbb a jövő év elejére kidolgoz egy új életpályamodellt, amely képes lesz munkát biztosítani a korengedményes nyugdíjból visszatérőknek is.

Nincs politikai szándék az Ab létszámának 11-ről 15-re emelése mögött - jelentette ki vezérszónoki felszólalásában a fideszes Varga István, kiemelve: a testület nem tudja a megnövekedett munkaterhet a jelenlegi létszámban elvégezni.

Az alkotmánymódosításból nem derül ki a korhatár

Tóbiás József, a szocialisták vezérszónoka azt mondta: a kormánypárt tudatosan állít egymással szembe társadalmi csoportokat. Az MSZP frakcióigazgatója kijelentette: a kormány képtelen épkézláb gazdaságpolitikát folytatni, ezért a legelesettebbeket kiáltja ki a növekedés gátjának, és társadalmi csoportokat hangol ellenük, hogy megvonhassa ellátásukat. Kiemelte, hogy bár az előterjesztők arról beszélnek, a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálata csak az 57 évnél fiatalabb rendvédelmi dolgozókra fog vonatkozni, az alkotmánymódosításból ez nem derül ki. Lamperth Mónika (MSZP) megjegyezte: a szocialista párt várhatóan név szerinti szavazást kér az alkotmánymódosításról szóló határozathozatalkor.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel és a szocialista Harangozó Tamás egyaránt úgy foglalt állást, hogy a javaslatot csak akkor tekintenék megfelelő vitaindítónak, ha az csak a jövőben munkába állókra vonatkozna.

KDNP: pálfordulás az ellenzéknél

Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár a vita végén az MSZP-t és a Jobbikot is arra emlékeztette, hogy mindkét párt választási programjában szerepelt a korengedményes nyugdíjazás felülvizsgálta. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy év alatt 180 fokot fordult az MSZP, az LMP és a Jobbik véleménye is a korai nyugdíjba vonulás kapcsán. "Bízom benne, hogy magyarázatot adnak az ellenzéki pártok a véleményük ilyen gyors és radikális megváltoztatására. Ellenkező esetben önmagukat hiteltelenítik" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

A munkanélküliek számának emelkedésétől tart az LMP

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy a kormány a mostani gazdaságpolitikájával nem munkahelyeket teremt, hanem felszámol. Hova fognak menni azok az emberek dolgozni, akik tartósan a munkaerőpiacon kívül rekedtek, vagy korkedvezményes nyugdíjból élnek? - tette fel a kérdést. Kiemelte: ha csak a rendvédelmi dolgozók ellátásáról lenne szó, akkor nem ilyen módosító javaslatot nyújtottak volna be, most a lehetőségét teremtik meg annak, hogy a rokkantak ellátását is megkurtítsák. A kampányban azonban sem erről, sem az alkotmányozásról nem volt szó - fűzte hozzá.

Az LMP, egy kedden benyújtott országgyűlési határozati javaslatában azt kezdeményezi: a parlament szólítson fel három minisztériumot arra, hogy egy széles körű egyeztetés után dolgozzák ki a nyugdíjkoncepciót - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Scheiring Gábor és Vágó Gábor. A párt elképzelései szerint a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó javaslatot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, a Belügyminisztériumnak és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak december 1-ig kellene beterjeszteni.

Jakab István, az ülést levezető elnök lezárta az általános vitát, melyet Balsai István expozéjában úgy indított: "nem elvenni, hanem adni akarunk", mégpedig munkát. A következő ülést jövő hét hétfőn tartják.



  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk