Gaskó: Eredménygaranciát senki nem vállalhat
Egy szélesebb összefogás nyilván hatékonyabb lett volna - nyilatkozta a Népszabadságnak Gaskó István Liga-elnök, aki nem tartja kudarcnak, hogy lefújták a sztrájkot.
- Amikor elkezdtük a sztrájkot, tudtuk, hogy a végszavazás, a gombnyomás után leállunk, csak ezt a szándékunkat nem hoztuk nyilvánosságra - mondta lapnak Gaskó István arra a kérdésre, hogy hétfő este azért fújták-e le a határozatlan időre meghirdetett sztrájkot, mert váratlanul érte őket a kormánypártok elszántsága.
Arról, hogy bukásnak tartja-e fellépésüket, s hogy szerinte a szakszervezeti mozgalom egységes megmozdulása lehetett volna-e hatékonyabb, Gaskó azt mondta: a felvetés egyik eleme sem pontos, hiszen a Liga nem maradt egyedül, a Munkástanácsokon kívül a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának két tagszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és az Egészségügyben Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is csatlakozott a felhívásukhoz. Mindazonáltal vélhetően egy szélesebb összefogás hatékonyabb lett volna - jelentette ki, hozzátéve, hogy a Liga ezt szerette volna elérni, ezért is invitálták a részvételre a többi konföderációt.
Népszabadság/MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek