Gazdaságfejlesztésre fordítják az Uniós forrásokat
Legalábbis ezek a jelenlegi kormány tervei. 2014 és 2020 között a Magyarországnak jutó 7480 milliárd forint 60 százalékát erre fordítaná, mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy uniós fejlesztési nyílt napon hétvégén.
Magyarországon ma az uniós fejlesztések adják a közcélú beruházások 93-94 százalékát, mondta el a nyílt napon Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség helyettes-államtitkára. Elmondta: az ország régióiban márciusban megtartott fejlesztéspolitikai nyílt napok azt a célt szolgálták, hogy a 63 ezer uniós fejlesztésből jó néhányat kézzelfoghatóvá tegyenek.
Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország jó tárgyalással elérte, hogy 2014-2020 között 7480 milliárd forint uniós fejlesztési forrást, állampolgáronként 712 ezer forintot használhat majd fel, ezzel a mutatóval ország a harmadik a tagállamok között.
Az Európai Bizottság elfogadta, hogy az ország a következő fejlesztési ciklusban gazdaságfejlesztésre költse elsősorban az uniós forrásokat, ez az arány a korábbi ciklusban 16 százalék volt, 2014-2020 között 60 százalék lesz - mondta.
A szakminiszter jelezte, hogy egyszerűbbé válnak a pályázatok, gyorsabb lesz az elbírálás, automatizmusok érvényesülnek majd a kkv-knál, az ágazatok közül pedig azok kapnak elsőbbséget, amelyek a nagymértékben hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, így például a járműipar, a logisztika, az elektronika, az egészségipar és gyógyszeripar.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek