Gazdaságvédelmi akciótervet sürget a Jobbik
A Jobbik szerint minimum kilenc hónapra kellene emelni az álláskeresési járadék tartamát.
A széles rétegeknek segítő gazdaságvédelmi akciótervet kérte számon a kormányzaton keddi online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának elnöke.
Bár Orbán Viktor már szeptemberre ígért egy gazdaságvédelmi akciótervet, amely nagyon sok munkavállalónak kipótolná a kieső bérét, ez a mai napig nemhogy nem készült el, de még az ötletelés sem folyik róla feltételezhetőleg a megfelelő mederben - jelentette ki, miután az általa vezetett parlamenti testület meghallgatta Palkovics László innovációs és technológiai minisztert.
Hozzátette: Magyarországé Európa legszűkmarkúbb munkanélküli-ellátási rendszere, ennek eredményeként pedig a 300 ezer álláskereső fele semmiféle támogatásra nem jogosult Kiemelte: pártja szerint háromról legalább kilenc hónapra kellene emelni az álláskeresési járadék tartamát, összegét pedig minimum a kétszeresére.
Z. Kárpát Dániel szerint a kormányzat "a multik kedvezményezésével" van elfoglalva, miközben nem kapnak ilyen segítséget a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. A Jobbik az előbbiekkel újratárgyalná, utóbbiakkal pedig megkötné a stratégiai megállapodást. Kikötnék, hogy a magyarországi béreket fel kell zárkóztatni legalább Európa átlagához - mondta a képviselő.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon