kapubanner for mobile

Elindult az aláírásgyűjtés, hogy december 24. munkaszüneti nap legyen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A pártnak december 23-ig kell összegyűjtenie a 200 ezer érvényes támogató aláírást.

Elindította kedden országos aláírásgyűjtési akcióját a Jobbik Magyarországért Mozgalom annak érdekében, hogy a polgárok eldönthessék: váljon-e munkaszüneti nappá december 24.

Ezt bejelentő keddi budapesti sajtótájékoztatóján Adorján Béla pártelnök hangsúlyozta: miközben a világ, így térségünk számos államában is munkaszünet ez a nap, Magyarországon évtizedes vita zajlik e kérdésben, holott Jézus Krisztus születésének ünnepe a lelkiség egyik legfontosabb napja, amely "szent és sérthetetlen".

A politikus kiemelte: pártokon felülállónak tekintik kezdeményezésüket, ezért levélben kérik fel valamennyi politikai és civil szervezet, valamint egyház képviselőit annak támogatására.

Adorján Béla azt közölte: december 23-ig kell összegyűjteniük a 200 ezer érvényes támogató aláírást, ha ez sikerül, akkor nagy valószínűséggel jövő áprilisban szólíthatják az urnákhoz a polgárokat ebben a kérdésben.

Hozzátette: nem kérdéses számára kezdeményezésük sikere, de abban bíznak, hogy a kormány - látva a társadalmi összefogás méretét és az ügy szentségét - úgy dönt, hogy enged a nyomásnak, és még az idén törvénybe foglalja december 24. munkaszüneti nappá tételét.

Kijelentette, a cél az, hogy "legalább erre a napra megszűnjön Magyarországon a bérrabszolgaság és újra helyreáll az emberi méltóság rendje".

Nem azért születtünk a Földre, hogy dolgozhassunk, hanem azért dolgozunk, hogy megélhessük az emberi létünk minden örömét, minden szentségét - fogalmazott a Jobbik elnöke.

 

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek