Generáció C: a digitális kor véleményvezérei
Fiatalok, gondolkodók, a közösségi média megszállottjai - így jellemzi egy ausztrál marketing szakértő a Generáció C tagjait. A kapcsolat szó angol megfelelője alapján C-vel jelölt generáció tagjai online aktivitásuknak köszönhetően a jelenkor véleményvezéreivé nőtték ki magukat - írja az ELTE TÁTK hírlevele.
Ők vagy nem ismerték az internet nélküli világot, vagy már elfelejtették, milyen is volt az, és épp ezért nem is tudják elképzelni életüket nélküle. Koruk szerint őket az ún. X generáció avagy milleniumi generáció (1980-as években született fiatalok), illetve a generáció Z (1990 után születettek) elnevezésű demográfiai csoportokba sorolják, de ausztrál szakértők szerint érdemes egy harmadik generációs jelzést is társítani a világháló gyermekeihez.
Dan Pankraz szerint ez lenne a C generáció, akiket nem annyira koruk, mint online magatartásuk köt össze. Az ausztrál DDB marketingcég vezető munkatársa a Nielsen piackutató jakartai konferenciáján ismertette elméletét az általa új véleményvezéreknek titulált csoport tagjairól.
Pankraz a C jelzést azokra a tinédzserekre és 20-as éveikben járó fiatalokra használja, akik szerinte a közösségi média platformjaiból "keltek ki". A korcsoportra korábban a content, vagyis tartalom kifejezéssel utaltak, de ma már tevékenységük nem merül ki az internet nyújtotta tartalomszolgáltatás lehetőségében, így számos - angol megfelelőik szerint szintén c-vel kezdődő - egyéb kifejezés jellemző rájuk.
Ilyenek például az állandó online jelenlét, az együttműködés, a változás, a kíváncsiság és az együtt-alkotás (constant connectivity, collaboration, change, curiosity, co-creation). Ráadásul a szakértő szerint a C generáció tagjai fogyasztókként már nem annyira célcsoportként, mint inkább partnerekként jelennek meg a piacon.
Mik a C Generáció sajátosságai?
A legtöbb fiatalhoz hasonlóan a C generáció tagjai is csoportidentitás szerint határozzák meg magukat. Szükségesnek érzik, hogy valamely érdeklődés mentén formálódó virtuális törzs tagjai legyenek, és ennek keretein belül, véleményt formáljanak és nyilvánítsanak a legkülönfélébb dolgokról.
A csoportba tartozók hitelességüket megosztásaik nyomán nyerik el: az számít milyen gondolatokat, ötletek, véleményeket tesznek közzé a szociális médiafelületeken. Befolyásuk attól függ, mit és milyen gyakran osztanak meg. Napi több mint tíz órát töltenek a világhálón, és nem csak ki vannak téve az új hírek állandó áramlásának, de éheznek is ezekre. Emellett folyamatosan osztják meg tapasztalataikat, észleléseiket a világról, így maguk is az állandó hírfolyam termelői.
Ezen fiatalok a konstans online jelenlétükhöz hordozható mobileszközeikre hagyatkoznak, amelyek afféle elektronikus köldökzsinórként kötik össze őket virtuális világukkal. Mobiltelefonjaikat egyébként nem csak összekötő, de védelmi vonalként is használják azokkal szemben, akikkel nem kívánnak kapcsolatba lépni.
Pankraz szerint a C generáció tagjai kicsit olyanok, mint a méhek. Törzsük tagjaiként nem az én, hanem a mi számít; így fogyasztóként is csak olyat vásárolnak, amit csoportjuk ajánl, elfogad. Pankraz hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a C csoportra az állandó változás is jellemző. Nem elégednek meg pusztán egy törzsbe tartozással, folyamatosan keresik és dolgozzák fel az újat, igyekeznek szimultán módon mind több kisebb-nagyobb közösséghez tartozni.
Utolsó fő jellemzőként Pankraz, a vizsgált közösség kreativitását hangsúlyozza, amelyet szerinte a modern médiafelületek hoztak igazán felszínre. A közösségi platformoknak köszönhetően ugyanis a piacon ők már nem csak fogyasztók, de aktív résztvevők, játékosok és partnerek is egyben.
Hogyan lehet felkelteni a figyelmüket?
A C Generáció tagjaihoz a részvétel a kulcs. Érdeklődésük felkeltéséhez az újszerű, de releváns és hasznos tartalom szolgáltatása szükséges, amely reagálási és részvételi lehetőséget biztosít, és amely a generáció más tagjaival is összeköti őket.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Az X generáció a titkos fegyver a munkahelyi szakadékok áthidalására? 1 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Honnan szerezzük be a szükséges irodaszereket? 3 hónapja
- A Z generáció új munkaritmusa: mi az a microshifting, és miért terjed? 3 hónapja
- HR Tehetségek 2025: ezt tanulhatjuk tőlük 4 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?