kapubanner for mobile

Gyakornoki programot hirdet a Knorr-Bremse Budapest

Egyedülálló Talent Gyakornoki Programot indít a Knorr-Bremse Budapest, a világ legnagyobb vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó vállalata.

knorr bremse gyakornoki program-
images

A szokásos gyakornoki képzéseknél jóval kedvezőbb juttatást kínálnak a résztvevő hallgatóknak és egy négyféléves rotációs programban kivételes rálátást adnak egy világcég szinte teljes működésére - ígéri a Knorr-Bremse.
 
Az egyetemisták jelentkezését augusztus 31-ig várják.

Legalább két, mesterképzését kezdő vagy alapképzését éppen befejező, elsősorban mérnök, mérnök-közgazdász, műszaki manager, de akár gazdasági hallgatót terveznek felvenni a programba.

A Talent program két évig tart, ami alatt a gyakornok félévente más-más termeléshez kapcsolódó terület – például folyamatmérnökség, minőségbiztosítási mérnökség, gyártáslogisztika, beszerzés – munkafolyamatait ismerheti meg.

Az első gyakornokok már akár 2021 szeptemberében kezdhetnek. A jelentkezőkre először egy telefonos beszélgetés vár, majd egy rövid felvételi eljárásban kell részt venniük, immár személyesen.

Fotó: Knorr-Bremse

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk