Gyors karriert ígér az Aldi a pályakezdőknek
A gazdasági válság következtében az idén végző egyetemisták nem sok jóra számíthatnak, hiszen amelyik cég még nem jelentett be létszámleépítést, de legalább létszámstopot, az minden bizonnyal utóbb megteszi. Egy friss felmérés eredményei szerint az Aldi mégis a pályakezdők álommunkahelye lehet.
A nagyobb cégek körében egyre divatosabb management-utánpótlási programok általában 6-12 hónapon keresztül igyekeznek vezetőket faragni a frissen végzett diákokból. Az Aldinál cserébe átlag évi 11 millió forintnak megfelelő fizetés, és egy Audi A4-es jár a "tanoncoknak", akik a program befejeztével 3-5 üzlet területi vezetői lesznek.
A válság az Aldit annyiban kedvezően érinti, hogy bár a vásárlóerő általában csökken, a saját márkás diszkont termékei iránti kereslet azonban egyre nő, miután a fogyasztók egyre inkább takarékosságra kényszerülnek, és a drágább termékeket diszkont portékákra cserélik kosarukban.
A felmérésben egyébként több mint 100 cég vett részt, köztük az Accenture, a PricewaterhouseCoopers, a Goldman Sachs, a BBC és számos egyéb nagynevű vállalat, akik arról nyilatkoztak, hogy milyen ajánlatokat szánnak idén a pályakezdő fiataloknak.
A befektetési bankoknál a pályakezdő fizetésekről ugyan nem adtak felvilágosítást, de a kutatás készítő szerint ezeknél a cégeknél 36-40 ezer font (10,7-11,9 millió forint) közötti éves fizetésre számíthatnak a fiatalok, ami tehát megközelíti az Aldi ajánlatát. Ennél valamivel szerényebb összeget fizetnek az ügyvédi irodák, átlagosan 37 ezer fontot (11,2 millió forint), míg a nagy könyvvizsgáló cégek 26 ezer fontot (7,7 millió forint) szánnak a friss diplomásoknak.
Az is kiderült azonban a kutatás során, hogy a legtöbb 2009-re meghirdetett pályakezdő pozíció már betöltésre került, így a későn észbe kapók már csak a koncon marakodhatnak.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 2 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 3 hónapja
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 3 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 3 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 4 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 4 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 5 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 6 hónapja
- Nyugdíjasutalvány és extra kuponok – erre kell figyelni, hogy ne vesszen el a pénz! 6 hónapja
- Ennyit keresnek a brit Aldi dolgozói 8 hónapja
- Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára? 8 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben