Ha fárasztó a munka, nyugtalan az éjszaka
A munkával járó stressz, illetve a hosszú munkaidő sokaknál alvászavarokat okoz. Nem ártana ezzel a munkáltatóknak is foglalkozni - írja az Egészségtükör.
1700 felnőttből csupán 50 alszik éjszaka az ajánlott mennyiségnek megfelelő 8 órát, emellett 10-ből 1 válaszadó általában szabadságot vesz ki álmatlan éjszakái után, írja egy hotelhálózat felmérése.
Háromból egy dolgozó állította: minimum két napba kerül a rossz éjszakát kihevernie, illetve az alkalmazásban levők fele panaszkodott bizonytalanságról, önbizalomhiányról a munkahelyen, sokuk szerint munkahelyi hatékonyságra is kihatással van a fáradtság, amely a néhány óra alvás következménye.
Kevesebb idő jut pihenésre és ennek egyik oka a modern életvitel, holott a felgyorsult életritmusban az agynak egyre több és több információt kell feldolgoznia - ennek éjszaka kellene történnie. Nem csoda hát, hogy az idegesség és szorongás állandó jelenség a modern társadalomban.
A felmérésben résztvevők negyede állította, hogy a munkájuk okozta stressztől nem bírnak aludni éjszaka, ezért a kutatók ösztönzik a munkaadókat, hogy érdeklődjenek dolgozóik alvási szokásairól, illetve esetleges alvászavarairól, hogy a probléma megoldásával kipihentebb, így hatékonyabb munkaerőt kapjanak.
Egészségtükör

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek