kapubanner for mobile

"Ha nem cselekszünk, 250-300 ezer migráns is jöhet az év végéig"

Akár 250-300 ezer migráns is érkezhetne Magyarországra az év végéig, ezért van szükség a déli biztonsági határzárra - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán kedden.

Kovács Zoltán emlékeztetett: a hét végéig több mint 95 ezren lépték át illegálisan a magyar határt. Szavai szerint ezt az "áradatot" kezelni kell, ebben lehet hatékony segítség a szerb-magyar határon létesülő ideiglenes műszaki határzár.

A kormányszóvivőt azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy az MSZP szerint a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció megbukott, mert a választópolgároknak csak mintegy 12-13 százaléka küldte vissza a kérdőívet.

Kovács Zoltán azt mondta: ez még mindig "5-6 százalékkal több", mint a szocialista párt jelenlegi támogatottsága a közvélemény-kutatások alapján. Hozzátette: a konzultáció kérdőívét visszaküldő több mint egymillió ember "erősen reprezentatív minta" arról, hogy mit gondolnak a magyarok az illegális bevándorlásról.

Úgy fogalmazott: sok állítás, amellyel a válaszadók "elsöprő többségben" egyetértenek, beigazolódott, ráadásul több szempontból romlott is a helyzet, ezért a kormánynak további intézkedéseket kell tennie.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek