kapubanner for mobile

Hajléktalanokat lát vendégül a Katona József Színház

Hajléktalan embereket lát vendégül a Csendet akarok című produkció december 27-i, keddi előadásán a Katona József Színház A Város Mindenkié csoporttal együttműködve.

A csoportban hajléktalan és nem-hajléktalan emberek dolgoznak együtt a lakhatáshoz való jogért és a hajléktalan embereket sújtó kirekesztés, kriminalizáció és előítéletek ellen - olvasható a Katona József Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Csalog Zsolt Csendet akarok című művében, amelyet Fullajtár Andrea először 1998-ban, főiskolásként adott elő, egyes szám első személyben meséli el egy Budapesten élő hajléktalan nő életét.

Az egyórás előadásban, amelyet Zsámbéki Gábor rendezett, egy vidékről a városba kerülő nő múltja és jelene elevenedik meg, a rosszul sikerült házasságon és a munkahelye elvesztésén át a fedél nélküli mindennapok, a nyomorig taszító deklasszálódás leírásáig.

"A hajléktalanság kérdését ma leginkább tehetetlenség és érdektelenség övezi, ezért rendkívül fontos, hogy az emberekben tudatosítsuk ezt a problémát. Reményeim szerint az előadás a maga eszközeivel hozzájárulhat ehhez" - idézi a közlemény Fullajtár Andreát, aki szerint a Katona és A Város Mindenkié csoport december 27-i akciója is éppen ezért lényeges gesztus.

A Csendet akarok keddi előadása után közönségtalálkozót tartanak, amelyen az érdeklődők Fullajtár Andreával beszélgethetnek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek