Haladékot kér a Kereskedelmi Szövetség a kassza-ügyben
Meg kellene hosszabbítani az online pénztárgépekre történő átállás türelmi idejét az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint - mondta Vámos György, a szervezet főtitkára hétfőn az MTI-nek.
A pénztárgéphasználatra kötelezettek az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépeket június 30-ig, az ezzel rendelkezőket december 31-ig működtethetik anélkül, hogy az adóhatóság szankcionálná az átállás elmulasztását.
Vámos György elmondta: a pénztárgépeknek bonyolult követelményeknek kell eleget tenniük. Információi szerint a fejlesztések már a legvégső stádiumban vannak, de a gépeket még engedélyeztetni kell, illetve le kell gyártani. Az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépekbe pedig új típusú adóügyi ellenőrző egységet kell beépíteni, ami bonyolult informatikai programozási feladat.
Az OKSZ támogatja a pénztárgépek közvetlen összeköttetését az adóhatósággal, mert ez segítheti az adócsalások visszaszorítását - hangsúlyozta a szervezet főtitkára. Hozzátette azt is: inkább csússzon egy kicsit a rendszer, a legfontosabbnak azt tartják, hogy jól szolgálja a visszaélések kiszűrését.
Vámos György arra is felhívta a figyelmet: a kereskedelmi szövetség álláspontja továbbra is az, hogy kevés az az 50 ezer forint támogatás, amelyet a pénztárgépek cseréjéhez kaphatnának azok a vállalkozások, amelyek éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot. Az OKSZ azt javasolja, hogy minden érintett kis- és középvállalkozás kaphasson támogatást, de az 50 ezernél magasabb összeget tartana szükségesnek.
Jelenleg a magyarországi üzletekben a becslések szerint 250-300 ezer pénztárgép működik. Vámos György szerint teljesen pontosan nem lehet megmondani, hány pénztárgépet cserélnek majd ki, illetve állítanak át a vállalkozások, mert lehetnek nem teljes kapacitással használt gépek is egyes üzletekben, és a kereskedők átgondolják majd a szükségleteket. A jelenleg használatban lévő pénztárgépek közül a becslések szerint 40-50 ezer lehet elektronikus naplóval felszerelve - mondta a főtitkár.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?