kapubanner for mobile

Hamarosan hozza a postás az szja-bevallás nyomtatványait

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elkezdte a szja-bevalláshoz szükséges nyomtatványok postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság kedden.

A NAV az adózói szokásokat figyelembe véve állította össze az szja-egységcsomagokat, így csak azt tartalmazza, amire az adózónak szüksége van a bevallási kötelezettsége teljesítéséhez. A nyolcféle csomagból az egyik elektronikus formátumú, és azok ügyfélkapus tárhelyére érkezik, akik az előző évben elektronikus úton nyújtották be bevallásukat - írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a munkavállalóknak január 31-ig kell nyilatkozniuk arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a 2013-as bevallásuk elkészítését. Ha a munkáltató nem vállalja dolgozója kérésére a bevallás elkészítését, akkor tájékoztatnia kell a dolgozót az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat lehetőségéről. Az egyszerűsített bevallást az adóhivatal készíti el akkor, ha az adózó február 17-éig nyilatkozatban ezt kéri.

Valamennyi szükséges nyilatkozat, illetve információ elérhető a NAV honlapján.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek